Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Porosenko szerint megállapodtak Putyinnal az ukrán pilótanő szabadon engedéséről

Petro Porosenko ukrán elnök kedden közölte, hogy az előző este Vlagyimir Putyin orosz elnökkel lezajlott telefonbeszélgetésben egyeztették Nagyija Szavcsenko "szabadon engedésének kerettervét", amely az Oroszországban elítélt volt ukrán katonanőnek a Kijevben első fokon elítélt két orosz katonára, Alekszandr Alekszandrovra és Jevgenyij Jerofejevre történő kicserélésén alapul.

"Tegnap beszélgetést kezdeményeztem Putyinnal, és az előzetes előkészületekből kiindulva úgy tűnik számomra, hogy sikerült megállapodnunk egy bizonyos eljárásban Nagyija kiszabadítását illetően" - mondta Porosenko az ukrán állami televízióban közvetített sajtótájékoztatóján.

A Kreml honlapján megjelent közlemény ennél visszafogottabban fogalmazott: eszerint a beszélgetésben szó esett az Oroszországban elítélt Szavcsenkóról, illetve a két elnök megállapodott arról, hogy Ukrajna Rosztov-na-Donuban dolgozó konzulja rövidesen felkeresheti a pilótanőt.

Az orosz állampolgárságú Alekszandrovot és Jerofejevet, akik a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok oldalán kapcsolódtak be az ukrajnai harcokba, hétfőn 14 évi szabadságvesztésre ítélték Kijevben terrorizmus és támadó háborúban való részvétel címén. Az ukrán elnök az ítélet kapcsán kijelentette, hogy ez lehetőséget nyújt egy fogolycserére.

Egyik jele lehet a küszöbön álló fogolycserének, hogy a Kijevben elítélt két orosz egyik ügyvédje elmondta az Interfax orosz hírügynökségnek, hogy Alekszandrov és Jerofejev nem fog fellebbezni az ítélet ellen.

Porosenko nem nyilatkozott arról, hogy mikorra várható Szavcsenko szabadon engedése. Viszont hozzátette: felajánlotta Putyinnak, hogy kész elküldeni érte az elnöki repülőgépét Oroszországba.

Szavcsenko, aki márciusban 22 év börtönbüntetést kapott két orosz újságíró megölése miatt, jelenleg a börtönében "száraz" éhségsztrájkot folytat, vagyis vizet sem vesz magához, ezért - sajtóértesülések szerint - infúzióra kötötték.

További jele lehet Szavcsenko hamarosan bekövetkező szabadon engedésének, hogy az ukrán elnök telefonon kérte a pilótanőt éhségsztrájkja beszüntetésére. "Felhívtam Nagyija Szavcsenkót. Személyesen biztattam" - olvasható az ukrán államfő Twitter-oldalán. Hangsúlyozta: a pilótanő anyjával és nővérével közösen kérte a foglyot, hogy hagyjon fel éhségsztrájkjával. Háláját fejezte ki neki, amiért Szavcsenko engedett a kérésnek.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×