Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
307.96
bux:
137141.99
2026. április 17. péntek Rudolf

Megerősítették vezetői tisztségében Raúl Castrót

Megerősítette vezetői tisztségében Raúl Castrót a kubai kommunista párt 7. kongresszusa, és a párt más régi vezetői is megőrzik vezető szerepüket - közölte kedden a kubai kommunista párt, dacára olyan terveknek, hogy idővel meg akarták nyitni a tisztségeket a fiatalabb vezetők előtt is.

Az államfői tisztséget is betöltő Raúl Castrót már másodszori alkalommal választották meg a párt első titkárának. Az április 16-án kezdődött kongresszuson a képviselők jóváhagyták az öt éve indult reformok végrehajtásáról szóló jelentéseket, és az ország 2030-ig terjedő fejlesztési tervét, illetve a párt központi bizottságának beszámolóját, amelyet Raúl Castro ismertetett. A beszámolóban a kubai vezető javaslatot fogalmazott meg életkorhatár bevezetésére a párt vezető szerveiben, valamint generációváltást is javasolt a kormányzatban.

A három napja tartó kongresszus zárónapján a kommunista vezetésű szigetország egykori vezetője, Fidel Castro is megjelent, akit a képviselők és vendégek hatalmas ovációval fogadtak - közölte a kubai sajtó az egyébként nem nyilvános ülésről. Az idén augusztusban 90. életévét betöltő Fidel Castro 2008-ban adta át az ország vezetését öccsének, a most 84 éves Raúlnak.

Fidel Castro visszavonulása óta alig mutatkozik a nyilvánosság előtt. Utoljára április elején egy iskolába látogatott el, hogy részt vegyen a sógornője, Vilma Espín születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen.

A kubai kommunista párt 7. kongresszusának zárónapja egybeesik a Fidel Castro hatalmának megdöntésére irányuló és kudarccal végződő puccskísérlet, a Disznó-öbölben végrehajtott invázió 55. évfordulójával. Az invázió 1961 áprilisában indult: az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által kiképzett és felfegyverzett 1400 kubai menekült szállt partra a szigetország déli partvidékén. A havannai rezsim visszaverte a puccskísérletet.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a parlament alakuló ülésén tervezem letenni a miniszterelnöki esküt – több miniszter és tárcája is végleges

Magyar Péter: a parlament alakuló ülésén tervezem letenni a miniszterelnöki esküt – több miniszter és tárcája is végleges

Nem tart igényt a Tisza Párt a korábbi ciklusokhoz hasonló arányú parlamenti alelnöki pozíciókra, és megígérte: véget ér a pénzszórás a parlamentben, erről számokat is nyilvánosságra hozott. Sulyok Tamás korrektségére számít abban, hogy először vele közli az alakuló ülés és a miniszterelnöki eskütétel napját, az eskütétel egyébként a Szent Korona előtt lesz, elhangzik a székely és a magyar Himnusz is. Kiderült: Kármán András pénzügyminiszter lesz, Kapitány István pedig gazdasági. Megerősítette Magyar Péter azt is, hogy már folyamatban van a megválása EP-képviselői mandátumától, így tudja csak letenni a hivatali esküt miniszterelnökként.

Magyar csúcskatonák indultak Faranciországba

Az Orion 2026 nevű gyakorlat áprilisi szakaszában NATO-parancsnokság alatt több ezer katona, mintegy 1800 harcjármű, több tucat helikopter és több száz pilóta nélküli eszköz gyakorlatozik együtt. Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar főnöke csütörtökön utazott el Lille-be, ahol informális egyeztetéseket folytat vezérezredesekkel, NATO-parancsnokokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.04.17. péntek, 18:00
Dobrowiecki Péter
Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×