Infostart.hu
eur:
386.48
usd:
332.12
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Dánia ismét harci repülőket küld az Iszlám Állam ellen

A koppenhágai parlament keddi határozatának értelmében Dánia az idén ismét küld F-16-os harci repülőket az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni harcra Irakba és Szíriába.

Az észak-európai állam egy Hercules típusú katonai szállító repülőgéppel is kiveszi részét a dzsihadisták elleni harcból, illetve mintegy 400 dán katona is támogatja majd a kedden a jóváhagyott bevetést.

Tavaly ősszel, miután a korábbi misszió tartama lejárt, Dánia hét harci repülőgépét kivonta a térségből. "Köszönhetően a világ államait tömörítő koalíciónak olyan helyzetben vagyunk, hogy Irak nem omlott össze, illetve az IÁ-t sikerült visszaszorítani. Ez azért van, mert Dánia több mint 65 szövetségesével közösen felelősséget vállalt" - jelentette ki Kristian Jensen külügyminiszter.

"A kormány fokozni akarja az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcot. (...) Ez komoly döntés, dán férfiakat és nőket küldeni a világ konfliktusövezeteibe" - hangsúlyozta Lars Lokke Rasmussen miniszterelnök március elején. Hozzátette, hogy a dán harci gépeket egy törökországi bázisra vezénylik, onnan indulnak majd a dzsihadisták elleni szíriai és iraki bevetésekre, a tervezett 400 fős katonai kontingenst pedig - benne egy 60 fős különleges egységgel, valamint támogató alakulatokkal - Irakba telepítik.

Mintegy 120 dán katona és műszaki támogatásuk jelenleg is az iraki el-Aszad légitámaszponton szolgál, ahol iraki katonáknak és a kurd biztonsági erők tagjainak kiképzése a feladatuk.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×