Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Hillary Clinton rendezné az illegális bevándorlók helyzetét

Elnöksége első száz napjában átfogó bevándorlási reformot terjeszt elő Hillary Clinton. A demokraták esélyes jelöltje hétfőn közleményben jelezte elképzelését, miközben a washingtoni Legfelső Bíróság előtt tüntetnek Obama bevándorlást érintő elképzelései mellett.

Barack Obama még 2014 novemberében terjesztette elő tervét a kongresszusnak, miszerint meg kell szüntetni a többmilliónyi illegális bevándorló deportálását és engedélyezni kell munkavállalásukat. Az elnök azonban nem tudta keresztülvinni elképzelését a republikánus többségű törvényhozáson, ezért elnöki rendeletben is megfogalmazta. Huszonhat szövetségi állam megtámadta a javaslatot és az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi Legfelső Bírósághoz fordult. A Legfelső Bíróság hétfőn kezdte mérlegelni az ügyet, miközben a bíróág épülete előtt - amely a Capitolium mellett van - tüntetők jelentek meg táblákkal, rajtuk Obama első elnöki kampányának jelszavával: "igen, megcsinálhatjuk".

A Legfelső Bíróság várható döntését elemzők nagyon jelentősnek ítélik: meghatározza majd az elnöki hatalom korlátait és a követendő bevándorlási politikát. A kormányzatot képviselő ügyvéd, Donald Verrilli álláspontja szerint a szövetségi államoknak nincs joguk kétségbe vonni - és nem végrehajtani - az elnök döntését, ám a bíróság konzervatív tagjai szerint az illegális bevándorlókról szóló döntéseket a kongresszusnak kell meghoznia, ez törvényhozói felelősség és nem a végrehajtó hatalom dolga, s a kongresszus nem egyszerűen csak végrehajtója az elnöki döntéseknek. "Ez olyan lenne, mintha az elnök meghatározná a politikát, és ezt a kongresszus csak végrehajtaná" - fogalmazott a hétfői vitában Anthony Kennedy főbíró.

Mivel a Legfelső Bíróságnak Antonin Scalia februári halála óta csak nyolc tagja van - négy konzervatív és négy liberális bíró - elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy a bíróság hosszú ideig döntésképtelen lesz.

Közben Hillary Clinton, aki New York államban kampányol a keddi előválasztások előtt, közleményben kérte a Legfelső Bíróságot, hogy ne adjon helyt a 26 szövetségi állam beadványának, és hagyja érvényben Obama elnök tervezetét. "Ötmillió ember és családjaik sorsa a tét. Ők otthonuknak vallják Amerikát és semmi mást nem akarnak, csak továbbra is segíteni hozzájárulásukkal a közösséget, ahol élnek" - olvasható a közleményben.

A demokraták elnökjelöltségre esélyes politikusa leszögezi azt is, hogy Obama elnök az alkotmány adta jogaival élt, amikor leállíttatta az illegális bevándorlók deportálását. "Ha engem választanak meg elnöknek, minden tőlem telhetőt megteszek az elnök rendeletének megóvása érdekében, sőt, én még messzebbre megyek: még többeknek könnyítem meg a helyzetét" - olvashat Hillary Clinton közleményében.

Az elnökjelölt-aspiráns egyúttal ígéretet tett arra, hogy amennyiben ő lesz az elnök, hivatalba lépése első száz napjában átfogó bevándorlási reformot terjeszt elő.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×