Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
325.74
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

A török államfő szerint Európa lehetővé tette a terrorfenyegetés terjedését

Recep Tayyip Erdogan török államfő egy amerikai televíziós interjúban csütörtökön arról beszélt, hogy sok európai ország nem veszi komolyan a terrorfenyegetést és nem küzd megfelelően a terrorizmus megfékezéséért. A török politikus előadást tartott a tekintélyes liberális Brookings Intézetben is.

Erdogan a CNN hírtelevíziónak adott interjút Washingtonban, ahová a nukleáris biztonságról szóló csúcstalálkozóra érkezett.

A politikus hangot adott azon aggodalmának, hogy sok európai ország nem ismeri fel a terrorfenyegetés jelentőségét, s ezért nem is küzd ellene hatékonyan. Szerinte ennek bizonyítéka az is, hogy sok dzsihadista Európából érkezik a közel-keleti térségbe. Példaként hozta fel Belgiumot, amely - mint fogalmazott - "hanyagul" kezelte Ibrahim el-Bakraoui ügyét. (Ibrahim el-Bakraoui az a terrorista, aki március 22-én felrobbantotta magát a brüsszeli nemzetközi repülőtéren, testvére, Khaled pedig nem sokkal később a brüsszeli metróban követett el öngyilkos merényletet. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda korábban értesítette róluk a holland hatóságokat, még korábban pedig Törökország is hírszerzési információkat adott át róluk a holland és a belga illetékeseknek.)

A török államfő ugyanakkor hangsúlyozta országa elkötelezettségét az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni harcban. "Mi elkötelezettek vagyunk és ugyanezt a határozottságot várjuk el a nyugati országoktól is" - fogalmazott.

A liberális Brookings Intézetben Erdogan általában a Törökország előtt álló kihívásokról tartott egyórás előadást, majd kérdésekre válaszolt. Példásnak nevezte hazájában a demokrácia és az emberi jogok helyzetét, szólt a török-orosz és a török-iráni viszonyról, s hangsúlyozta, hogy Törökország a jelenlegi regionális konfliktusok frontvonalában van.

Beszéde és egyáltalán jelenléte a tekintélyes kutatóintézetben azért keltett érdeklődést, mert török lapinformációk szerint az intézmény nem tervezte meghívni őt, ám egy igen tekintélyes török üzletasszonynak sikerült "elrendeznie" a meghívást. Ráadásul az intézetben megkülönböztetett tisztelettel fogadták az államfőt, aki a feleségével jelent meg a rendezvényen.

Az atomcsúcson azonban hivatalosan "csak" az amerikai alelnök, Joe Biden fogadja őt, Barack Obama elnök "informális találkozót" tart vele.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×