Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Brüsszelben elkezdődött a második forduló

Újra összeült Brüsszelben péntek délután az Európai Unió 28 tagállamának vezetője, hogy csúcsértekezletük második napján is folytassák tárgyalásaikat a migrációs válság megoldásának segítését célzó EU-török tervről.

Az uniós állam- és kormányfőknek csütörtökön - a március 7-én ismertetett török javaslatokból kiindulva - sikerült megállapodniuk a tervezett kétoldalú egyezmény kompromisszumos szövegéről. Péntek délelőtt pedig Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, valamint Mark Rutte, a miniszterek uniós tanácsának soros elnökségét ellátó Hollandia kormányfője tárgyalt külön Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel.

Uniós források szerint a csütörtöki tárgyalásokon nem sokat változtattak a vitára bocsátott szövegtervezeten, és sikerült eloszlatni a körvonalazódó megállapodás jogszerűségével kapcsolatos aggályokat. Emellett sikerült biztosítani azt is, hogy a menedékkérők visszaküldésekor betartsák a nemzetközi jogi kötelezettségeket.

Az elfogadott megállapodástervezetben állítólag kiemelték, hogy a menedékkérők ügyét minden esetben egyénileg kell elbírálni, valamint arra is kitértek, hogy az érintettek Törökországba történő visszaküldésében az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkatársai is részt fognak venni. Azt is hangsúlyozták, hogy a Törökországgal szembeni uniós vízumkényszer eltörlése akkor lehetséges, ha Ankara eleget tesz a vonatkozó előírások mindegyikének.

A török uniós csatlakozási fejezetek megnyitásáról semmifajta konkrét kötelezettségvállalást nem tartalmaz a kompromisszumos javaslat, mindössze annyit írtak, hogy ezt meg fogják tenni, "amint lehetséges".

A Törökországban lévő szíriai menekültek ellátásához már felajánlott hárommilliárd eurón felüli további uniós pénzügyi támogatást illetően abban egyeztek meg, hogy a kívánt eredmény elérése és fenntartása végett az unió kész további 3 milliárd euró folyósítására 2018 végéig, de csak az eredetileg elfogadott összeg felhasználása után.

A nevük elhallgatását kérő uniós diplomáciai források tájékoztatása szerint ha sikerül megállapodásra jutni Törökországgal, az illegálisan Görögországba érkezett migránsok visszaküldésének rendszere már vasárnaptól érvénybe léphet.

Erre azért lenne szükség, hogy az útra kelni készülők és az embercsempészek számára is üzenetértékű legyen az, hogy a továbbiakban jogellenesen nem tudnak belépni az unió területére.

Hozzátették: Törökországnak vállalnia kell, hogy további intézkedéseket hoz, és együttműködik az unióval és a szomszédos országokkal annak érdekében, hogy megakadályozza az illegális migráció újabb, tengeri és szárazföldi útvonalainak kialakulását Európa felé - tették hozzá.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×