Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szeretik az oroszok Putyint

Az oroszok 74 százaléka újraválasztaná Vlagyimir Putyin orosz elnököt, ha a 2018-as elnökválasztáson újraindulna - derült ki az összoroszországi közvélemény-kutató központ (VCIOM) orosz állami közvélemény-kutató csütörtökön közzétett felméréséből.

A központ megjegyezte, hogy az utóbbi négy évben ez a legnagyobb arány a megkérdezettek körében.

A felmérés szerint azoknak a 70 százaléka is újraválasztaná Putyint, akik szerint az orosz államfő még sok mindent nem teljesített a 2012-es kampányígéretei közül. A VCIOM megjegyzi, 2013-hoz képest több mint kétszeresére nőtt azoknak a száma, akik szerint az elnök már teljesítette ígéreteinek java részét. 2013-ban a válaszadók 16 százaléka, 2016-ban már 37 százalékuk gondolta ezt így.

A megkérdezettek 15 százaléka nem tervezi, hogy Putyinra voksoljon, 11 százalékuk pedig nem adott választ a kérdésre.

Az AP amerikai hírügynökség szerint az elnöknek kedvező felmérési eredmény részben a Krím 2014-es elcsatolásának tudható be. Az AP megjegyzi, hogy az állami közvélemény-kutatók általában kedvezőbb eredményeket közölnek Putyinról, mint a független szervezetek.

A VCIOM felmérését január 23. és 24. között végezték, 1600 embert kérdeztek meg 130 településen, Oroszország 46 területén. A statisztikai hiba nem magasabb 3,5 százaléknál.

Az orosz elnököt hat évre választják.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×