Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Megingott a horvát kormánykoalíció

Valamivel több mint egy hónappal a horvát kormány megalakulása után megingott a kormánykoalíció, ami miatt az annak legnagyobb erejét képviselő pártszövetség, a HDZ Hazafias koalíciója válságstábot hívott össze csütörtökön, azt azonban - mielőtt elkezdte volna ülését - indoklás nélkül másnapra halasztotta.

A HDZ Hazafias koalícióját a vezető párton kívül még hét párt alkotja. Úgy alakult meg, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (amely eddig mindig egyedül mérette meg magát) választások előtti együttműködést írt alá a Horvát Szociál-liberális Párttal (HSLS), a Horvát Parasztpárttal (HSS), a Horvát Jogpárttal (HSP), a Zagorje Demokrata Párttal (ZDS), a Horvát Demokrata Párttal (HDS), a BUZ Nyugdíjas Párttal, valamint a HRAST politikai szerveződéssel. Mivel a pártszövetség a novemberi választásokon nem tudta megszerezni a mandátumok többségét, a harmadik legerősebb párttal, a Híd Függetlenek Listájával lépett koalícióra.

A Híd végig technokrata miniszterelnök által vezetett, parlamenti támogatással rendelkező szakértői kormányt javasolt, amelyhez a kormány megalakulása után is kompromisszum nélkül ragaszkodott. Ezért még mindig van olyan tárca (a veteránügyi), amelynek élére nem sikerült minisztert kinevezni, ugyanakkor számos államtitkári és miniszter-helyettesi hely is betöltetlen maradt.

A sajtóban megjelent találgatások szerint a két alelnök, Tomislav Karamarko (HDZ) miniszterelnök-helyettes és Bozo Petrov (Híd) között már régóta feszült a viszony, a kormányzás folyamatos alkudozások árán működik csak.

Politikai szakértők úgy vélik: míg Tihomir Oreskovic technokrata kormányfő kerüli, hogy ideológiákról, kinevezésekről és politikai ellentétekről beszéljen, és helyette bejárja Európát, hogy befektetőket és szövetségeseket keressen, továbbá megpróbálja meggyőzni az Európai Bizottságot, hogy a kormány képes csökkenteni az államadóságot és a deficitet, addig a két alelnök csak rontja a kormányfő hitelét.

Arról, hogy egyre nagyobb az ellentét a két vezető párt között, és a dolgok nem úgy működnek, ahogy kellene, Darinko Kosor, a Hazafias koalíció HSLS-es parlamenti képviselője, egyben a párt elnöke beszélt csütörtökön újságíróknak. "Vagy mindent újraindítunk, vagy új választásokat írunk ki, mert semmi sem működik" - mondta.

A képviselő szerint nem jól dolgozik a kormány, a parlament pedig a 2014-es jelentéseket tárgyalja hetek óta, mert egy hónap alatt egyetlen törvényjavaslatot sem nyújtott be a kabinet.

Pero Coric jogpárti képviselő mindezért a Hidat okolja. Coric szerint az Együttműködési Tanács, amelyet azért hoztak létre, hogy koordinálja a koalíciós pártok közötti együttműködést, már hetek óta nem ülésezik. "Zavaró tényezőnek" nevezte a Hidat, amiért nem tudnak döntéseket hozni. Arra utalt, hogy ez utóbbi pártnak a képviselői vétóik révén folyamatosan gátolják a döntések meghozatalát.

Ivan Kovacic, a Híd parlamenti képviselője mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy a HDZ és a Híd között nincs nézeteltérés. Szerinte a HDZ partnerei azért hangoskodnak, mert kevesebb tisztséget tudtak megszerezni maguknak, mint ha a pártszövetség egyedül nyerte volna meg a választásokat.

Zoran Milanovic volt szociáldemokrata miniszterelnök csütörtökön sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy eltelt negyvenöt nap, és a két alelnök még mindig a "zsákmányon osztozkodik".

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×