Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Belgrád katonailag semleges marad

Szerbia katonailag semleges marad, és nem kíván csatlakozni a NATO-hoz, viszont megbízható partnere kíván lenni a katonai tömbnek, és szeretné kihasználni a Partnerség a békéért program adta lehetőségeket a kapcsolatok erősítése érdekében - jelentette ki Ivica Dacic szerb külügyminiszter csütörtökön Belgrádban a Petr Pavellel, a NATO Katonai Bizottsága elnökével folytatott találkozón - közölte a külügyi tárca.

A közlemény szerint a megbeszélésen Petr Pavel kijelentette, hogy a NATO tiszteletben tartja Szerbia döntését, és megerősítette, hogy a katonai semlegesség nem akadálya a további partneri együttműködésnek, amelynek alapját a kölcsönös érdekek és a közös értékek adják. Elhangzott, hogy mindkét fél érdeke a nemzetközi terrorizmus elleni harc, valamint a migránsválság megoldása.

Szerbia 2006 óta tagja a NATO Partnerség a Békéért programjának. A NATO-tagság folyamatos témát képez a szerb politikában, Ivica Dacic többször is a katonai semlegesség mellett kardoskodott, és azt mondta: "Ha ez a kérdés felmerül, akkor a lakosság dönt majd népszavazással".

Szerbia jogelődje, Jugoszlávia a hidegháború idején is tömbön kívüli politikát folytatott, és az el nem kötelezett országok mozgalmának egyik vezetője volt.

A NATO 1999-ben bombázásokkal kényszerítette arra Jugoszláviát, hogy leállítsa a vérontást Koszovóban, így nem meglepő, hogy az utóbbi évek közvélemény-kutatásai szerint Szerbia lakossága ellenzi hazája belépését a katonai tömbbe.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×