Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Vád alá helyezték a hongkongi zavargások résztvevőit

Hongkongban vád alá helyeztek 38 embert zavargásban való részvétel miatt azok közül, akiket a hét eleji erőszakért, az éjszakai rombolásért felelősnek tartanak - számolt be a helyi online média csütörtökön.

Eddig 64 őrizetbe vételről érkezett jelentés, közülük egyelőre 35 férfit és 3 nőt hallgatott meg a bíróság, egyiküket, egy 15 éves fiatalkorút a többiekétől eltérő helyszínen. Amennyiben bűnösnek találják őket, 10 évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak.

Ügyükben a tárgyalást áprilisig elnapolták, addig óvadék ellenében szabadlábon lehetnek. Ugyanakkor többségük számára megtiltották, hogy a hétfőről keddre virradóra történt zavargások helyszínét, a Mong Kok kerület bizonyos részeit látogassák.

A hongkongi utcai erőszak, rendbontás egyik legsúlyosabb példájaként emlegetett zavargás állítólag amiatt tört ki, hogy a rendőrség és a közegészségügyi felügyelet utcai ételárusok ellen kívánt fellépni.

A többségükben fiatalok több szeméttárolót felgyújtottak, köztéri installációkat rongáltak meg, majd a rekeszekben, dobozokban helyszínre szállíttatott téglákkal és üvegekkel a rendőrökre támadtak. Az éjszakai összetűzések után 130 embert, közöttük 90 rendőrt és öt újságírót kellett kórházakban ellátni. Jelenleg még hatan szorulnak kezelésre.

Hongkongi politikusok széles körben elítélték a történéseket, ugyanakkor egyikük, a Peking-barátnak címkézett Új Néppárt vezetője, Regina Ip azt kérte számon a biztonsági szervektől, hogy miért nem tudtak előre a megmozdulásról, s a rendőrség miért nem alkalmaz ilyen helyzetekben vízágyút. A kormányzatot arra sürgette, hogy nézzen szembe a város mélyen gyökerező problémáival.

A politikai csoportosulások ismert aktivistái közül a legtöbb a Hongkongi Bennszülöttekhez tartozik. Egyik vezetőjük, Ray Vong, a csoport Facebook-oldalán csütörtökön közzétett hangfelvételén "utolsó üzenetében" arról beszélt, hogy "jobb tisztességgel meghalni, mint dicstelenül túlélni". Vong arra panaszkodott, hogy miközben Hongkong a szülőhelye és itt nőtt fel, mára már felismerhetetlenné vált. "Nem tudok különbséget tenni, hogy a kínai szárazföldön vagyok, vagy Hongkongban" - mondta, hangsúlyozva, hogy Hongkong a hongkongiaké.

A 22 éves fiatalember frusztrációjával indokolta, hogy ő és szövetségesei véghezvitték - mint fogalmazott - Hongkong legnagyobb zavargását 1967 óta. A városban akkor a brit gyarmati uralom ellen baloldali zavargások törtek ki, amelyeknek több mint félszáz halálos áldozatuk volt.

Sajtójelentések arról számoltak be, hogy Vong otthonát rendőrök vették körül.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×