Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szlovák lap: Sobotka a V4-es csúccsal Fico kampányát segíti

A visegrádi négyek (V4) rendkívüli menekültügyi csúcstalálkozójának összehívásával Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök közvetett módon bekapcsolódott szlovák kollégája, Robert Fico választási kampányába - állapította meg keddi kiadásában a Deník N című szlovák napilap.

Sobotka kedden jelentette be, hogy február 15-én visegrádi kormányfői találkozót tartanak Prágában. Szlovákiában március 5-én parlamenti választásokat tartanak.

"A menekültek kérdésében továbbra is aránylag tartózkodó Sobotkát természetesen jobban érdekli, hogy az aktivitás látszatával ki tudja-e védeni azt a nyomást, amelyet koalíciós ellenfele, Andrej Babis és saját szociáldemokrata pártjának (Milos) Zeman államfőhöz húzó szárnya fejt ki rá. A találkozóból azonban a legnagyobb haszna Ficónak lesz, aki a migránskérdést igyekszik a választási harc fő témájaként megtartani. Fico ezért, köszönhetően Sobotkának, a parlamenti választások előtt ebben a kérdésben az egész V4-es csoportra tud hivatkozni" - véli a napilap.

A Deník N úgy látja, hogy a migrációs kérdésben az egész Európai Unió kudarcot vallott, és nyilatkozataikkal a V4-ek kormánypolitikusai sem járultak hozzá a probléma megoldásához. "Minden lépésük csak belpolitikai fogyasztásra volt szánva, és az az igyekezet vezérelte őket, hogy kivonják magukat a probléma megoldásából, és a felelősséget másra hárítsák. Ez alól a tervezett csúcstalálkozó sem lesz kivétel" - írja a pozsonyi újság.

A sokat bírált Görögország, tekintettel a tengeri határra, nem fogja megvédeni területét a menekültektől, míg Törökországnak nincs reális érdeke együttműködni a migrációs válság megoldásában - vélekedik az újság. "Görögország tehát beengedi a menekülteket, s azután pedig azt fogja tenni, amit az összes visegrádi ország tett, vagyis a lehető leggyorsabban továbbküldi őket - zárja kommentárját a Deník N.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Szép csendben átrendeződik a világ biztosítási piaca: vadiúj stratégiára állnak át a szektor nagyágyúi

Szép csendben átrendeződik a világ biztosítási piaca: vadiúj stratégiára állnak át a szektor nagyágyúi

A globális biztosítási szektor fokozatosan szakít a hagyományos, vertikálisan integrált működéssel, és egyre inkább rugalmas, moduláris modell felé mozdul el – derül ki a BlackRock nemrég közzétett idei globális biztosítási jelentéséből. A 31 országban több mint 24 ezer milliárd dollárnyi kezelt vagyont lefedő felmérés szerint a biztosítók a befektetésektől a tőkegazdálkodáson és termékfejlesztésen át a technológiáig egyre tudatosabban kombinálják a belső kapacitásokat külső partnerek szakértelmével.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×