Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Megölték a dzsihadisták több vezetőjét Rakka mellett

Az orosz légierő csapása megölte az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet több vezetőjét, amikor azok értekezletet tartottak a szíriai Rakka közelében - közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerdán.

Az IÁ vezetőinek készülő tanácskozásáról szóló értesüléseket az egyik ellenzéki fegyveres csoporttól kapták, amely az ország északkeleti felében tevékenykedik - mondta az orosz vezérőrnagy, aki hozzáfűzte, hogy a területet ezután két napon keresztül megfigyelés alatt tartották a levegőből.

Konasenkov megjegyezte: a találkozó helyszínének adatait a szíriai "ellenzék hazafias érzelmű erőinek képviselőitől" kapták.

Miután megerősítették, hogy az iszlamisták vezetői megérkeztek, egy Szu-34-es típusú vadászbombázó csapást mért a találkozó helyszínéül szolgáló épületre, megsemmisítve azt és mindenkit, aki benne tartózkodott - mondta Igor Konasenkov. A szóvivő nem közölte, hogy mikor történt a támadás.

Szeptember vége óta Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnök kérésére légicsapásokat hajt végre Szíriában, és támogatja a dzsihadisták és más felkelőcsoportok ellen harcoló kormánycsapatokat.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×