Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Civileket menekítettek ki szíriai településekről

A libanoni vöröskereszt buszokat és mentőautókat küldött hétfőn a szíriai Zabadániba, hogy az ENSZ-közvetítéssel létrejött megállapodás értelmében elszállítsák a szíriai kormánycsapatok ostroma alatt álló városból az ellenzéki fegyvereseket, köztük sebesülteket - közölték a városban tartózkodó ellenzéki források.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) elnevezésű emigráns ellenzéki szervezet szerint a még szeptemberben kötött megállapodás keretében 129 harcost és civilt visznek el a libanoni határon fekvő, túlnyomórészt szunniták lakta Zabadániból Bejrútba, ahonnan repülővel utaznak tovább Törökországba a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) felügyelete mellett.

Zabadáni súlyos károkat szenvedett, amikor júliusban a szíriai kormányerők a velük szövetséges Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezettel együtt támadást indítottak elfoglalására.

A város evakuálásával egyidejűleg, ugyancsak az OSDH közlése szerint, 338 civilt menekítenek ki a nagyrészt a felkelők kezén lévő északnyugat-szíriai Idlíb tartománynak a kormányhadsereg ellenőrzése alatt maradt két utolsó, síita falujából, Fuából és Kefrajából. Õket a török határra szállítják, ahonnan repülőgéppel utaznak tovább Bejrútba.

Az utóbbi időben nemzetközi közvetítés mellett több hasonló akció is történt Szíriában. Nemrég a felkelők az ENSZ égisze alatt létrejött megállapodás értelmében a közép-szíriai Homsz városából vonultak ki.

A Törökországba induló - javarészt szunnita - fegyveresek később visszatérhetnek az ellenzéki erők kezén lévő területekre, vagy maradhatnak gyógykezelésük idejére - hangzott el a tárgyalásokhoz közeli ellenzéki forrásból, amely hozzáfűzte: a síita fegyveresek pedig a szunnita lázadó csoportok ellenőrzése alatt álló területekről vonulhatnak el Libanonba, ahol a Hezbollah viseli további gondjukat.

Ali Haidar, a megbékélési ügyek szíriai minisztere hétfőn úgy nyilatkozott a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez köthető al-Manar televíziós csatornának, hogy várhatóan a síita harcosok is visszatérnek majd Szíria más területeire.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×