eur:
389.05
usd:
362.23
bux:
0
2024. május 8. szerda Mihály

A francia koncertszervezők 50 millió eurós állami segélyt kérnek

A franciaországi koncertszervezők 50 millió eurós (15,6 milliárd forint) nagyságrendű kormányzati segélyt kérnek a párizsi merényletek miatt visszaesett forgalom miatt.

A koncertszervezőket és koncertterem-tulajdonosokat tömörítő Prodiss nevű szövetség kedden ugyan üdvözölte a francia kormány által létrehozott első, 4 millió eurós (1,25 milliárd forint) segélyalapot, hangsúlyozták azonban, hogy a sokkhullám középtávon egy nagyobb szabású kormányzati segélytervet tesz szükségessé.

A Prodiss 50 millió euróra becsüli a támogatási igényt. Az okok között említik a jegyeladások drasztikus visszaesését a merényleteket követő héten, a lemondott koncerteket, valamint a szükséges új biztonsági intézkedéseket.

Egy héttel a merényletek után kiadott becslésük szerint a jegyeladások 80 százalékkal zuhantak.

Fegyveres támadók november 13-án 130 embert öltek meg Párizsban, köztük 90-et a Bataclan nevű koncertteremben egy rockkoncert közben.

Emmanuel Macron francia gazdasági miniszter szerdán közölte, hogy a párizsi turizmus kezd magához térni a támadások után.

A párizsi szállodák napi kihasználtsága átlagban 24 százalékponttal esett a merényletek utáni héten, ez a visszaesés november 22-re és 23-ra 16 százalékpontra mérséklődött. Közben a repülőjegy-foglalások lemondási rátája ezen a héten visszatért a megszokott szintre a támadások után közvetlenül tapasztalt kiugrás után.

"A helyzet javulóban van, ezen a héten már visszatérőben vagyunk a megszokott állapothoz" - fogalmazott Emmanuel Macron.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×