eur:
393.77
usd:
364.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Elindultak Magyarországra a cseh rendőrök

Elindult Magyarországra az az ötven cseh rendőr, aki a következő hetekben segíteni fog Magyarországnak a külső schengeni határ védelmében.

A cseh rendőrök gépjárműoszlopa csütörtök délután indult útnak a prágai rendőr-akadémia udvaráról. A rendőröket Milan Chovanec cseh belügyminiszter és Tomás Tuhy országos rendőrfőkapitány személyesen búcsúztatta. Mindketten sok sikert kívántak a rendőröknek feladatuk teljesítéséhez.

A rendőrfőkapitány szerint a magyarországi misszió iránti érdeklődés igen nagy volt, és az egész országból több mint négyszáz rendőr jelezte érdeklődését. Közülük választották ki azt az ötvenet, akik most Magyarországra indultak.

"Az egyik legfontosabb követelmény a nyelvi felkészültség - az angol nyelv ismerete - volt, és természetesen megvizsgáltuk a jelentkezők nemzetközi tapasztalatait is. Le kell azonban szögezni, hogy ezek a rendőrök ma lényegében az ismeretlenbe mentek, hiszen ilyen típusú bevetésben a cseh rendőrség még sosem vett részt " - mondta Tomás Tuhy újságíróknak. Tuhy megerősítette korábbi kijelentését, miszerint nem zárható ki, hogy amennyiben az együttműködés hasznos lesz, a cseh rendőrök magyarországi misszióját akár néhány hónappal is meghosszabbítják.

Közlése szerint a misszió mintegy tízmillió koronájába kerül a cseh államnak.

A cseh rendőrök a prágai közlés szerint november elsejétől december 15-ig lesznek szolgálatban a magyar-szerb határon. A járőrözést magyar rendőrökkel és katonákkal közösen végzik majd, három kijelölt településen. Bár a járőrcsoportok parancsnoka a magyar rendőr lesz, a csehek jogköre ugyanolyan lesz, mint a magyar rendőröké.

David Schön, a cseh országos rendőr főkapitányság szóvivője az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a cseh rendőröket Szeged mellett vetik be, közel a horgosi határátkelőhöz.

"Legfontosabb feladatuk az lesz, hogy a kijelölt térségben felügyeljenek a rend betartására, illetve megelőzzék a bűncselekmények elkövetését" - mutatott rá a szóvivő.

Egy korábbi kormánydöntés alapján október közepétől 21 cseh katona segít a magyaroknak a migrációs válság kezelésében.

A katonákkal együtt Prága kilenc műszaki eszközt, köztük öt nagy katonai teherszállító járművet és tíz tábori konyhát is küldött Magyarországra. A katonák felkészültek arra, hogy logisztikai segítséget nyújtsanak a magyar hadseregnek.

A cseh katonák a Balaton 2015 fedőnevű gyakorlat keretében október 15-től december 15-ig vannak Magyarországon. A tíz modern tábori konyhát átadják a magyar hadseregnek, és betanítják a legénységet azok használatára. Hasonló segítséget nyújt Magyarországnak a másik két visegrádi ország, Szlovákia és Lengyelország is.

Horvátországnak viszont, amelynek határán Magyarország szintén drótkerítést emelt, mindez nem tetszik, ezért nyíltan bírálta a V4-ket.

A cseh kormány most azt tervezi, hogy rendőröket küldene Szlovénia megsegítésére is. Erről a jövő héten várható döntés.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×