Jóváhagyták a Fehéroroszország elleni szankciók felfüggesztését
Az Európai Unió külügyminiszterei hétfői tanácskozásukon jóváhagyták, hogy négy hónapra felfüggesszék a Fehéroroszország ellen korábban elrendelt szankciókat - jelentette be Harlem Désir francia Európa-ügyi államtitkár.
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
Matolcsy György beszélhetSzázmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken
Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.
900 ezer Opelt hívnak vissza életveszélyes hiba miatt: 2005 és 2018 közötti évjáratok érintettek, így ellenőrizd, a tiéddel is gond van-e
Több népszerű Opel-modellt is érint az a visszahívási akció, amelyet a gyártó rendelt el a légzsákok miatt. Az érintettek között 2005 és 2018 között gyártott autók vannak.
Global tech stocks plunge as US midterms add to AI slowdown fears
Investors have reacted to possible tougher scrutiny of data centre construction and the AI industry.




