Infostart.hu
eur:
389.11
usd:
330.18
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Jimmy Carternél agyi melanómát állapítottak meg

Melanómát állapítottak meg Jimmy Carter volt amerikai elnöknél, a bőr pigmenttermelő sejtjeiből kiinduló rosszindulatú daganat megtámadta a máját és négy "nagyon kis foltban" átterjedt az agyára, ezért sugárkezelést fog kapni.

Ezt a 90 esztendős Carter maga jelentette be egy csütörtökön Atlantában tartott sajtóértekezleten. A volt politikus közölte, hogy az agyát megtámadó rákbetegség elleni sugárterápiát aznap délután kezdi meg.

Az exelnök elmondta, hogy elsősorban a kezelésre kíván összpontosítani, visszafogja a Carter Központnál végzett tevékenységét, és a későbbiekre hagyta annak eldöntését, hogy az eredeti terveknek megfelelőn novemberben elutazzon-e Nepálba, hogy a Habitat for Humanity szervezettel szociális lakásokat építsen.

Szülővárosában, a Georgia állambeli Plainsben mindenesetre addig tanít majd a vasárnapi iskolában, amíg képes lesz erre. Szavai szerint jól érzi magát, csak enyhe fájdalmai vannak.

"Tökéletesen nyugodt vagyok bármivel kapcsolatban, ami következik. Bármire kész vagyok. Várom az új kalandot" - mondta a sajtótájékoztatón mindvégig mosolygósan nyilatkozó Carter.

Jimmy Carter májusban érezte először rosszul magát, amikor megfigyelő volt a guyanai választásokon. Májából augusztus 3-án egy 2,5 centiméteres daganatot távolította el, egy ugyanaznap elvégzett MRI-vizsgálat azonban megállapította, hogy a rák az agyára is átterjedt.

A demokrata Carter 1977-től 1981-ig az Egyesült Államok 39. elnöke volt. Az ő közvetítésével született meg az 1979-es egyiptomi-izraeli békekötéshez elvezető Camp David-i megállapodás. Ennek fontos szerepe volt abban, hogy 2002-ben kiérdemelte a Nobel-békedíjat. Õ rendelte el a Szent Korona 1978-ban történt visszaszolgáltatását Magyarországnak, amiért 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal.

Visszavonulása után, 1982-ben a gyógyítás, a demokrácia és más nemes ügyek globális előmozdítására központot hozott létre Atlantában. Azóta is aktív politikai és emberbaráti tevékenységet fejt ki.

Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×