Nőtt márciushoz képest az ellenzéki euroszkeptikus populisták támogatottsága a finnországi parlamenti választások előestéjén, így szoros verseny ígérkezik a második helyért a vasárnap esedékes voksoláson.
Az YLE finn közszolgálati adó által készített, csütörtökön közzétett felmérés szerint továbbra is az ellenzéki Centrumpárt vezeti a népszerűségi listát, és a szavazatok 24 százalékára számíthat, míg a kormányzó Nemzeti Koalíciós Párt és az euroszkeptikus ellenzéki A finnek (korábbi nevükön: Igazi Finnek) a voksok 16,9, illetve 16,7 százalékát szerezhetik meg. Utóbbi politikai erő támogatottsága a márciusi adatokhoz képest 2,1 százalékponttal nőtt. A negyedik helyen várhatóan a balközép Szociáldemokrata Párt végez majd, amelynek a szavazatok 15,1 százaléka juthat.
A felmérésben részt vevők több mint 40 százaléka mondta magát bizonytalannak.
A győzelemre esélyes Centrumpárt vezetője, Juha Sipilä a múlt héten azt mondta, kész koalícióra lépni az euroszkeptikus populistákkal is, akik többek között azt követelik, hogy az Európai Unió (EU) hagyjon fel a pénzügyi mentőcsomagok nyújtásával, és zárják ki Görögországot az euróövezetből.
Az április 19-én tartandó választások kimenetele abból a szempontból is fontos, hogy Finnország miként viszonyul a továbbiakban a szomszédos Oroszországhoz. Az orosz fenyegetés árnyékában Alexander Stubb kormányfő támogatja az ország NATO-csatlakozását, amelyet azonban az 5,5 milliós lakosság többsége elutasít. Sipilä helyesli az EU szankcióit Oroszország ellen, Moszkvának az ukrajnai válságban játszott szerepe miatt, ugyanakkor azt mondta, hogy több párbeszédre lenne szükség a 28 uniós tagállam és a Kreml között.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








