Recep Tayyip Erdogan török államfő már előzetesen közölte, hogy Ankara figyelmen kívül hagyja a határozatot.
Az Európai Parlament képviselői az egyértelmű többséggel elfogadott dokumentumban úgy fogalmaztak, hogy a közelgő századik évforduló kiemelkedő lehetőség lenne a múlt feldolgozására és a két érintett nép közötti teljes megbékélés elősegítésére.
A kerek évforduló alkalmából készített EP-határozat azt is sürgeti, hogy Törökország tegye lehetővé az akadálytalan hozzáférést a történtekre vonatkozó teljes archívumhoz.
Erdogan már a brüsszeli szavazás előtt közölte, hogy Ankara figyelmen kívül hagyja, ha az EP népirtásnak minősíti az örmények elleni atrocitásokat. "Egyik fülünkön be, a másikon ki!" - jelentette ki a török elnök.
Törökország elismeri, hogy 1915-ben török katonák az Oszmán Birodalom területén élő örményeket gyilkoltak meg, de tagadja, hogy az népirtás lett volna.
"Személy szerint nem fárasztom magam védekezéssel, mert a törököknek tiszta a lelkiismeretük" - mondta Erdogan.
Az EP - állítása szerint első nagy nemzetközi szervezetként - már 1987-ben népirtásnak nevezte a történteket.
A mostani határozatban a képviselők azt is üdvözölték, hogy néhány nappal ezelőtt Ferenc pápa is ezt a kifejezést használta. A pápai állásfoglalás az EP szerint a béke és megbékélés szellemiségébe illeszkedik.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








