Infostart.hu
eur:
386.22
usd:
331.93
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Aki földig rombolná a cigánytáborokat

Az olaszországi cigánytáborok lerombolását szorgalmazta szerdán Matteo Salvini, az Északi Liga szélsőséges olasz párt főtitkára a romák nemzetközi napján. Az olaszok 85 százaléka cigányellenes a felmérések szerint.

Matteo Salvini egy interjúban kijelentette, hogy Európában kizárólag Olaszországban léteznek romáknak fenntartott táborok. Ezeket - megfogalmazása szerint - ő a földig rombolná. Hozzátette, hogy a táborok felszámolása előtt hat hónapot adna az itt élőknek, hogy lakást béreljenek vagy vásároljanak maguknak. "A romákat ugyanolyan jogok és kötelességek illetik meg mint az összes többi olaszt" - jelentette ki Matteo Salvini. Az Északi Liga főtitkárának szavait a kormányon levő balközép Demokrata Párt (PD) elítélte.

A cigányok helyzetével foglalkozó olasz emberi jogi szervezet szerdai adatai szerint 120-180 ezer roma és szinti él Olaszországban. Ez a lakosság 0,25 százalékának felel meg. Az olaszországi cigányok 3 százaléka folytat nomád életmódot. A cigánylakosság több mint hatvan százaléka 18 évnél fiatalabb. A gyerekek 95 százaléka a nyolc osztályos általános iskolát sem járja ki. 2000-től az olasz városok külső kerületeiben felállított táborokba kényszerítették a romákat, közöttük az olasz és külföldi állampolgárságúakat is. A táborokban mintegy hatvanezren élnek.

A hét római tábor fenntartása csak 2013-ban 22 millió eurójába (mintegy 7 milliárd forintba) került az olasz fővárosnak.

A felmérések szerint az olaszok 85 százaléka cigányellenes érzelmű.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×