Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Tagadta a vádakat Caracas letartóztatott ellenzéki főpolgármestere

Megalapozatlannak és törvénytelennek nevezte az ellene felhozott vádakat Caracas letartóztatott ellenzéki főpolgármestere.

Antonio Ledezmát csütörtökön vették őrizetbe a Sebin titkosszolgálat ügynökei. Felesége szerint az ügynökök bántalmazták a férjét, majd ismeretlen helyre vitték. Nicolás Maduro venezuelai elnök azt közölte, hogy Ledezmát államcsínyre való összeesküvésben való részvétel vádjával vették őrizetbe az ügyészség kezdeményezésére. "Bíróság elé fogják állítani az ország békéje ellen elkövetett bűneiért" - jelentette ki.

A letartóztatott főpolgármester ügyvédje szombaton védence nevében nyilatkozatban utasította el a vádakat. Omar Estacio hangsúlyozta, hogy a védelem jogi lépéseket kíván tenni a letartóztatás ellen. Antonio Ledezmát az egyik caracasi börtönben tartják vizsgálati fogságban.

A főpolgármester néhány nappal ezelőtt az aláírói között volt annak - az ellenzék által megfogalmazott - dokumentumnak, amely egy esetleges hatalomváltás lehetőségét taglalja a belpolitikai és gazdasági válság sújtotta dél-amerikai országban.

A politikust 2008-ban választották meg Caracas élére. Azóta a kormányzó szocialista párt csaknem összes jogkörétől megfosztotta a polgármestert, és egy újonnan létrehozott kormányzati szervre ruházta át őket. Tiltakozásul Ledezma éhségsztrájkot kezdett, és azzal vádolta a kormányt, hogy ellehetetleníti a megválasztott tisztségviselőket.

Ledezma őrizetbe vétele előtt egy nappal Caracasban az ellenzék egy másik jeles alakjának, Leopoldo Lópeznek az egy évvel ezelőtti letartóztatására emlékeztek tüntetők, akik a Népi Akarat (VP) vezetőjének és valamennyi politikai fogolynak a szabadon engedését követelték.

Maduro elnök - akárcsak 2013-ban elhunyt elődje, Hugo Chávez - újból és újból állítólagos meghiúsított puccskísérletek hírével áll elő. Ezeket az államfő szerint az ellenzéki jobboldali erők, valamint szövetségeseik, az Egyesült Államok és Kolumbia szervezik.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×