Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
323.74
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Merkel beszél a dachaui tábor felszabadításának évfordulóján

Angela Merkel német kancellár beszédet mond a dachaui koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulóján - közölte vasárnap az egykori láger helyén kialakított emlékhelyet működtető alapítvány.

A közlemény szerint Angela Merkel az első hivatalban lévő német kancellár, aki beszédet mond a nácik első és leghosszabb ideig működő koncentrációs táborának területén. A kancellár az alapítvány elnökének meghívására vesz részt a május 3-án rendezendő évfordulós megemlékezésen.

Merkel egyszer már tett hivatalos látogatást a bajorországi láger helyén működő emlékhelyen. 2013 augusztusában kereste fel az intézményt, megkoszorúzta az áldozatok tiszteletére emelt emlékművet, és holokauszt-túlélőkkel találkozott. Õ az első hivatalban lévő német kormányfő, aki ellátogatott az emlékhelyre.

Dachau mintaláger volt, kialakítását és működési rendjét követték az összes többi náci koncentrációs táborban. Az első foglyokat Hitler hatalomra jutása után alig néhány héttel, 1933 márciusában szállították a lágerbe, és a háború végéig több mint 200 ezer embert fogtak kényszermunkára ott. A táborba elsősorban zsidókat hurcoltak, de romákat, melegeket, politikai okokból üldözötteket is ezres nagyságrendben küldtek Dachauba a Harmadik Birodalom minden sarkából. A koncentrációs táborban legkevesebb 30 ezren haltak meg.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az orosz hadsereg bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei ukrán erődvárost, Dobropillját. Vlagyimir Putyin orosz elnök graulált a hadseregnek, egyben arról beszélt, hogy tervük egy biztonsági zóna létrehozása az ukrán-orosz közös határoknál. Erről a Kijevvel való esetleges béketárgyalások során sem alkudoznának. Putyin pénteken telefonon beszélt a műtétje után kórházban lábadozó XIV. Leó pápával. A katolikus egyházfő azt kérte az orosz elnöktől, hogy segítse a segélyszállítmányok eljutását a megszállt ukrán városba, Oleksibe, ahol az élelmiszerhiány miatt humanitárius válság alakult ki. Az orosz elnök a Kreml szerint beleegyezett a kérés teljesítésébe. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×