Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
324.19
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Az új szaúdi király az eddigi politika folytatását ígéri

Elődje, a csütörtök éjjel elhunyt Abdalláh király politikájának a folytatását ígérte pénteki országos tévébeszédében az új szaúdi uralkodó, Szalmán bin Abdel-Azíz, és több kinevezést is bejelentett.

Az állami tévé által ismertetett királyi rendelet szerint Mohamed bin Nájef belügyminiszter lesz a helyettes trónörökös, ő következik tehát a rangsorban a király által korábban pénteken trónörökössé kinevezett Mukrin bin Abdel-Azíz után.

Az új védelmi miniszter Szalmán fia, Mohamed bin Szalmán lesz, egyben ő lesz a királyi udvar vezetője is. A többi miniszter a helyén marad, köztük a külügyi, az olajügyi és a pénzügyi tárca birtokosa - idézi a tv a királyi rendeletet, amely szerint Háled et-Tuvajdzsrit, a királyi udvar eddigi vezetőjét felmentik posztjáról.

"Tartani fogjuk magunkat ahhoz a helyes politikához, amelyet Szaúd-Arábia megalapítása óta követett" - mondta Szalmán, akinek szavait a Szaúd 2 tévé közvetítette. Közvetve utalt a tágabb értelemben vett Közel-Keleten uralkodó zűrzavarra, ahol az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet jelenleg Irak és Szíria mintegy harmadát uralja. "Az arab és iszlám nemzeteknek égető szükségük van a szolidaritásra és összetartásra" - hangsúlyozta az új szaúdi uralkodó.

A 79 esztendős Szalmán tavaly fokozatosan átvette a királyi teendőket egyre betegebb féltestvérétől, Abdalláhtól. Megfigyelők mindamellett az új király egészségi állapotát sem tartják megnyugtatónak: nemrég agyvérzése volt, ami miatt nem tudja mozgatni egyik karját.

Szalmán volt 2011-től a védelmi miniszter, így ő állt a fegyveres erők élén, amikor Szaúd-Arábia más arab országokkal együtt csatlakozott tavaly az Iszlám Állam ellen Szíriában indított, amerikai vezetésű légi offenzívához.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×