Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
326.4
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Hazaárulásnak nevezte a fogamzásgátlást a török államfő

Hazaárulásnak nevezte a fogamzásgátló szerek használatát a török államfő - jelentette hétfőn a helyi média.

Recep Tayyip Erdogan egyik bizalmasa, Mustafa Kefeli üzletember fiának vasárnapi lakodalmán házassági tanúként fejtette ki álláspontját. A jegyespárhoz intézett beszédében, amelyről videót is közzétett több hírportál, leszögezte: "egy vagy két gyerek nem elég. A nemzetünk erősítéséhez dinamikusabb és fiatalabb népességre van szükség" - fogalmazott, arra kérve a házasulandókat, hogy legalább három gyermeket vállaljanak, javítva ezzel is a népesedési statisztikákon. Erdogan attól tart, hogy a csökkenő születési arányszám aláássa az ország gazdasági erejét.

"Egy gyerek az egyedüllét szinonimája, kettő a versengésé, három az egyensúlyé, négy pedig a bőségé. Isten pedig gondoskodik a többiről" - fogalmazott az augusztus óta hivatalban lévő török elnök.

A 11 éven át kormányfőként szolgáló Erdogan már korábban is beszélt arról, hogy a nőknek legalább három gyermeket kellene világra hozniuk, továbbá novemberben azzal bosszantotta fel a feministákat, hogy "természetellenesnek" nevezte a nők és a férfiak egyenjogúságát.

A török elnök, akinek két fia és két lánya van, 2012-ben be akarta tiltatni az abortuszt, de a közvélemény felháborodása miatt végül elállt tervétől.

A törökországi népességnövekedés az utóbbi években lelassult, és a több mint 76 millió lakosú országban az élveszületési ráta tavaly a hivatalos statisztikák szerint 2,07 százalék volt.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×