Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Rajzfilmek a vörös kultúra szolgálatában Kínában

Rajzfilmekben feldolgozott "vörös történetekkel" egészítik ki az úgynevezett kortárs vörös kultúrát Kínában, hogy a vörös turizmus és a vörös dalok után ily módon népszerűsítsék "az alapvető szocialista értékeket" - számolt be a kulturális minisztérium kezdeményezéséről a kínai média.

A kulturális tárca elérkezettnek látta az időt az új műfaj anyagi és erkölcsi támogatására, s felhívásából az is kiderült, az úgynevezett szocialista értékeket a hagyományos kínai kultúra részének tekinti. A központilag is népszerűsítendő alkotásokat Pekingben több mint 200 olyan rajzfilmből fogják kiválogatni, amelyek már átjutottak a kulturális ügyek helyi hivatalainak szűrőin.

Az illetékesek azt is elárulták, hogy első körben forradalmi történeteket várnak a művészektől, s arra számítanak, hogy ezek jól kifejezik majd az olyan erkölcsi alapértékeket, mint a hazaszeretet, az egység, az odaadás, az előzékenység, az igazságosság, a barátság, valamint a szabadság és a demokrácia.

A vörös kultúra és benne például a vörös turizmus és a Mao Ce-tung korszakot idéző forradalmi dalok újjáélesztése nem új keletű kísérlet Kínában, de hangsúlyosan legutóbb három éve, a Kínai Kommunista Párt megalakításának 90. évfordulójához kapcsolódóan esett szó róla. Akkoriban tízezrek vonultak a forradalmi, háborús emlékhelyekhez, múzeumokba, emlékeztek az alapítókra, keresték fel a forradalom állomáshelyeit. A különböző helyszíneken népszerű bélyegző pontokat nyitottak.

A belföldi turizmus megélénkülésével ezeket az emlékhelyeket rendszeresen nagy tömegek keresik fel, fejlesztésükre ötéves programot dolgoztak ki. A különböző helyszínekhez autópályákat építettek, másutt repülőtereket alakítottak ki, és vasútállomások tucatjait hozták létre.

A vörös kultúra egyik közismert kínai bázisának számított a 32 milliós Csungking, amelynek párttitkára, a később botrányos körülmények között megbukott és életfogytiglani börtönre ítélt Po Hszi-laj volt. A népszerű vezető a közösségépítés jegyében tudatosan és sikeresen törekedett a maoista, forradalmi időket idéző lelkesítő hangulatkeltése. Ennek részeként a városban még egy kísérleti vörös tévécsatornát is életre hívtak, amelyből száműzték a reklámokat és a vörös forradalmi filmekre helyezték a hangsúlyt. Po távozásával a népszerűtlenné vált csatorna profilja is megváltozott.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×