Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

A vöröskereszt vezetője szerint legalább négy hónap kell az ebola megfékezéséhez

Legalább négy hónapra lesz szükség az ebolajárvány megfékezéséhez, még akkor is, ha minden szükséges intézkedést meghoznak - jelentette ki szerdán a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) főtitkára. Hozzátette: a "tétlenség" sokba fog kerülni.

Egy pekingi tanácskozáson felszólalva a szenegáli Elhadj As Sy felsorolta, mit kell tenni az Ebola afrikai folyóról elnevezett vérzéses láz visszaszorítása érdekében. Ezek között szerepeltek a megfelelő módon működtetett karanténok, a bebizonyosodott megbetegedések megbízható kezelése, valamint az elhunytak megfelelő, biztonságos és az emberi méltóságot tiszteletben tartó eltemetése.

"Ha mindez megtörténik, a járvány - a múltbeli egészségügyi katasztrófákhoz hasonlóan - négy-hat hónap alatt megfékezhető" - mondta az IFRC főtitkára.

E cél érdekében "mindent megteszünk a forrásaink és lehetőségeink mozgósításáért" - mondta a genfi székhelyű szervezetet tavaly nyár óta vezető Elhadj As Sy. A főtitkár figyelmeztetett, hogy "a tétlenségnek mindig ára van".

A hét országban regisztrált 9200 ebolás megbetegedés túlnyomó többsége Libériában, Sierra Leonéban, Guineában történt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbbi adatai szerint eddig 4500-an haltak meg a betegségben. A WHO elismerte, ezek az adatok időnként jóval a tényleges számok alatt lehetnek.

Címlapról ajánljuk
Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Az Európai Unió országaiban átlagosan a GDP 7 százalékát fordítják egészségügyre, a magyar szám 4,7, ezért is örvendetes, hogy évről évre 500 milliárd forinttal többet fordítana egészségügyre a Tisza-kormány – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorban Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×