Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
313.34
bux:
150335.62
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Meggyógyult egy Párizsban és egy Hamburgban ebolával kezelt beteg

Meggyógyult és elhagyhatta a kórházat Franciaországban és Németországban is egy-egy, Ebola-vírussal megfertőződött beteg.

A francia egészségügyi minisztérium szombaton közölte, hogy elhagyta a Párizs közeli Saint-Mandé katonai kórházát az a francia ápolónő, akit szeptember 19-én szállítottak haza Libériából. A nő az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű humanitárius szervezet önkéntes ápolónőjeként Monroviában dolgozott. Az Ebola-járvány által sújtott nyugat-afrikai térségben tartózkodó francia állampolgárok közül ő volt az első volt, aki elkapta a vírust. Elkülönítve ápolták és kísérleti kezelést kapott Franciaországban.

Marisol Touraine egészségügyi miniszter közleményében örömét fejezte ki a kedvező fejlemény miatt, és ismételten üdvözölte a nő és mindazok bátorságát és elkötelezettségét, akik az Ebola ellen harcolnak Nyugat-Afrikában.

A Hamburg-Eppendorf egyetemi klinika is szombaton jelentette be, hogy meggyógyult az a tudós, aki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársaként Sierra Leonében dolgozott és betegedett meg a vírus miatt. A szenegáli férfit augusztus végén szállították gyógykezelésre Németországba. A kórházból pénteken egészségesen távozott és hazautazott.

Németországban még egy Ebola-fertőzöttet ápolnak. Egy olasz segélyszervezet ugandai munkatársa szintén Sierra Leonéban betegedett meg, és Frankfurtban ápolják.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A Nyugat-Afrika öt országát érintő járvány az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken közölt adatai szerint eddig mintegy 7500 embert fertőzött meg, akik közül több mint 3400-an haltak meg. Libériában a legsúlyosabb a helyzet, ott eddig 2069-en vesztették életüket a fertőzésben. Guineában 739, Sierra Leonéban 623, Nigériában pedig nyolc áldozatot szedett eddig az Ebola. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakcina is van.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×