Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Iszlám Állam - ezért tűntek nyugodtnak a lefejezett túszok

James Foley amerikai újságíró és sorstársai a lefejezésükről készült videókon azért tűnnek viszonylag nyugodtnak, mert nem tudják, hogy meg fognak halni - idézte honlapján az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik volt túszát az al-Arabíja hírtévé csütörtökön.

A Szíriában áprilisban kiszabadult francia háborús tudósító, Didier Francois a radikális milícia fogságában megélt tapasztalatai alapján elmondta: a szélsőségesek számos alkalommal fenyegetőznek kivégzéssel anélkül, hogy végrehajtanák azt. A terroristák például rendszeresen készítettek elő keresztre feszítéseket, amelyeket aztán nem vittek végbe.

"Az áldozatok a felvételeken egyszerűen nem tudják, hogy valóban a kivégzésük előtt állnak-e" - mondta Francois. Közlése szerint az emberrablók az amerikai James Foleyval bántak a legborzalmasabban, mert megtaláltak nála egy fényképet, amelyen fivére látható amerikai egyenruhában.

A Szíriában és Irakban is jelentős területeket uraló IÁ az utóbbi egy hónapon belül három nyugati túsz brutális lefejezéséről készített videofelvételt, és azokat közzétette a világhálón. A dzsihadisták további túszok meggyilkolásával fenyegetőztek, ha az Egyesült államok folytatja a milícia - egyelőre csak iraki - állásai elleni légitámadásait.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×