Infostart.hu
eur:
385.43
usd:
331.79
bux:
121613.46
2026. január 16. péntek Gusztáv

Hamarosan fegyvernyugvást hirdet Porosenko az ország keleti részében

Az ukrán elnök bejelentette szerdán, hogy hamarosan rövid fegyvernyugvást hirdet az ország keleti részében, hogy lehetőséget adjon a fegyverletételre az ott harcoló illegális alakulatoknak.

Petro Porosenko ezt a sajtónak nyilatkozva mondta el, hangsúlyozva, hogy ez lesz az első lépcsője a kelet-ukrajnai konfliktus rendezését célzó tervének, és reményei szerint terve ezt követően elnyeri a "többi résztvevő" támogatását is.

"A béketerv megvalósítása azzal kezdődik majd, hogy egyoldalúan elrendelem a fegyvernyugvást - fogalmazott az államfő. - Közvetlenül ezután a Donyeck-medencében zajló események minden résztvevőjének ki kell nyilvánítania támogatását a terv iránt."

"A fegyverszünet ideje nagyon rövid lesz, és ezalatt az illegális fegyveres alakulatoknak le kell tenniük a fegyvert, a térségben pedig helyre kell állnia a rendnek" - tette hozzá Porosenko.

Mihajlo Koval ügyvivő védelmi miniszter közlése szerint a fegyvernyugvás elrendelésére a következő napokban kerülhet sor.

Az ukrán elnök azt követően beszélt minderről, hogy kedd este telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz államfővel a kétoldalú viszonyról és az ukrán válságövezetben uralkodó helyzetről. Porosenko már hétfőn bejelentette, hogy még a héten részletes béketervet terjeszt elő, amelynek a kelet-ukrajnai lázadókkal kötendő tűzszüneti egyezmény is részét képezi.

Most az elnök megismételte, hogy kegyelmet kapnak azok a szeparatisták, akik leteszik a fegyvert, és nem követtek el súlyos bűnöket. Hozzáfűzte, hogy a fegyverletételnek ehhez az egyoldalú tűzszünet idején meg kell történnie. Ugyanezen idő alatt lehetőség lesz arra is - hangsúlyozta -, hogy akik óhajtják, elhagyják az országot.

Porosenko beszélt arról, hogy éveken át az ukrán hadsereg "szisztematikus leépítése" zajlott. "A háború csupasz kézzel, alig felfegyverzett katonákkal ért bennünket" - fogalmazott, biztosítva ugyanakkor a jelen lévő katonai vezetőket, hogy Ukrajna győzelmet fog aratni ebben a küzdelemben.

Megerősítette, hogy a béketerv részeként Moszkvának el kell ismernie az új ukrán vezetést.

Címlapról ajánljuk

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×