Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Elárverezik a nácik által kétszer is lefoglalt képet

Elárverezik a New York-i Christie's aukciósházban Caspar Netscher festményét, amelyet kétszer is elkoboztak a nácik a második világháború idején.

A holland festő 1666-ban készült, Dame am Fenster (Hölgy az ablakban) című képe évtizedeken át volt a németországi Wuppertal Von der Heydt Múzeumának tulajdonában, míg februárban át nem adták a zsidó örökösök közösségének.

A júniusi New York-i árverésből a Christie's hárommillió dolláros (667,8 millió forintos) bevételt remél. Az eddig legdrágábban eladott Netscher kép 1,9 millió dollárt ért. Az árverés bevételét jótékony célokra, elsősorban rákközpontok támogatására fordítják.

A kép története nem mindennapi. Eredetileg a müncheni Régi Képtár (Alte Pinakothek) birtokolta, a nácik azonban lefoglalták, majd feltehetőleg az 1930-as évek végén Belgiumban devizáért cserébe eladták Hugo és Elisabeth Jacoba Andriesse műgyűjtő zsidó házaspárnak.

Miután a pár az Egyesült Államokba menekült, a képet egy brüsszeli múzeum bunkerében őrizték. A nácik azonban 1942-ben másodszor is elkobozták, így került a festmény a világháború után műkereskedőkhöz. Végül Rudolf Ziersch műgyűjtő szerezte meg Netscher alkotását 1950-ben és a wuppertali múzeumnak ajándékozta.

A Netscher-kép egy ablakban álló fiatal nőt ábrázol, jobb kezén egy papagáj ül.

Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.

Vízstratégia: a helyi szennyvíztisztításnak is szerepe lehetne

A készülő új vízgazdálkodási stratégia egyik fontos eleme lehet a megtisztított háztartási szennyvíz helyben tartása és hasznosítása. Az InfoRádióban nyilatkozó szakember szerint felül kell vizsgálni a több mint húsz éve alkalmazott hazai gyakorlatot, mert az egyedi szennyvíztisztítók használatát jelenleg településenként eltérő szabályok korlátozhatják.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a Harkiv megyei Hripuni elfoglalását, és azt állítja, hogy szorosabbra vonták az ostromgyűrűt a régió északi részén bekerített ukrán erők körül. Moszkva szerint az orosz hadsereg éjszaka csapást mért a Vodafone kijevi adatközpontjára, valamint több katonai, logisztikai és infrastrukturális célpontra, az orosz légvédelem pedig 96 ukrán drónt lőtt le. Közben gyorsított eljárásban szerb állampolgárságot kapott Vadim Novinszkij ukrán milliárdos volt parlamenti képviselő, akit Ukrajnában hazaárulás gyanúja miatt köröznek. Az ukrán erők a héten jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti frontszakaszon, miközben egyes településekről kötelező evakuálást rendeltek el. Diplomáciai téren a háború kezdete óta először tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter, Volodimir Zelenszkij pedig arról beszélt, hogy az Egyesült Államok ismét intenzíven dolgozik a béketárgyalások megszervezésén, ugyanakkor elutasította, hogy Moszkvában találkozzon Vlagyimir Putyinnal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×