Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Brutálisan lassú levél nővéremnek

Negyvenöt év késéssel, de kézbesített a kanadai posta egy levelet, amelynek annyira hiányos volt a címzése, hogy még a település neve sem szerepelt rajta.

A levelet egy kilencéves kislány írta és adta fel 1969-ben Lethbridge-ben és az onnét 214 kilométerre, Calgaryban élő nővérének szánta, de a borítékra csak testvére vezetéknevét és az utcanevet írta rá, még a házszám sem stimmelt, a városnevet pedig teljesen elhagyta.

Ennek ellenére a kanadai postának négy és fél évtized alatt sikerült felkutatnia az Anne Tingle nevű címzettet, sőt annak új, bár ugyancsak calgaryi címére kézbesítette is az annak idején 6 dollárcenttel bérmentesített küldeményt.

A posta sajnálkozását fejezte ki, amiért a mára kissé megsárgult küldemény meglehetősen viharvert állapotban ért célba, a "késésért" nem kért bocsánatot.

A levélben a húg, Esther megköszönte nővérének, hogy nála tölthette a nyarat. Mint Anne a kanadai médiának elmondta, épp megszületett második babája, és azért küldték hozzá húgát, hogy a segítségére legyen.

Egy kanadai lap kiszámolta, hogy a távolságot és az eltelt évtizedeket figyelembe véve a levél óránként 0,0005 kilométeres sebességgel haladt, amit csak azért nem lehet csigalassúságnak nevezni, mert még egy csiga is 96-szor gyorsabb ennél.

A kanadai posta decemberben bejelentette, hogy a csökkenő levélforgalomra tekintettel öt éven belül megszünteti a levélkézbesítést, megspórolva 8000 munkahelyet.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×