Infostart.hu
eur:
366.07
usd:
321.76
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Befejezte az éhségsztrájkot a Kubában bebörtönzött amerikai

Befejezte az április 3-án kezdett éhségsztrájkot a Kubában felforgatás vádjával bebörtönzött amerikai Alan Gross, aki a rossz bánásmód, és az ellen tiltakozott az akcióval, hogy az amerikai kormány nem törődik a kiszabadításával.

Az ügyvédje helyi idő szerint szombaton, Washingtonban jelentette be az éhségsztrájk végét. Gross azt üzente, hogy az édesanyja kérésére fejezi be akcióját.

Az üzletember az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) szerződéses alkalmazottjaként műholdas távközlési eszközöket vitt Kubába és adott át ellenzékieknek, de tárgyalásán tagadta, hogy ezzel kárt akart volna okozni a kommunista kormánynak. Azt állította, hogy egy kis helyi zsidó közösségnek akarta lehetővé tenni, hogy cenzúra nélkül hozzáférjen az internethez. Ötödik kubai útján, 2009-ben tartóztatták le, és 15 év börtönre ítélték.

A 64 éves elítélt azzal vádolta az amerikai kormányt, hogy tétlenkedik az ügyében. Kedden egy üzenetben az ügyvédje révén arra kérte Barack Obama amerikai elnököt, személyesen lépjen föl érdekében, hogy hazatérhessen feleségéhez és lányaihoz. John Kerry amerikai külügyminiszter azt válaszolta, hogy a kormány igenis komolyan dolgozik a kiszabadításán.

A havannai kormány egy nappal később azt közölte, hogy "hajlandó lenne Washingtonnal közösen megoldást keresni a fogva tartott férfi problémájára", amivel egy esetleges fogolycserére utalt.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×