eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Német választások - a konzervatívok tárgyalnak a szociáldemokratákkal

Németországban a konzervatívok a parlamenti választások megnyerése után egy nappal felvették a kapcsolatot a szociáldemokratákkal a koalíciós tárgyalások megkezdése céljából, de nem zárják ki, hogy a Zöldekkel is tárgyaljanak. A szociáldemokraták hangsúlyozták, nem magától értetődő, hogy nagykoalíció alakul, a Zöldek pedig jelezték, hogy nyitottak a megbeszélésekre.

Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke a CDU/CSU konzervatív pártszövetség vezető testületeinek hétfői ülése után tartott berlini sajtótájékoztatóján elmondta: beszélt Sigmar Gabriellel, a szociáldemokrata párt (SPD) elnökével, aki azt kérte, hogy a párt kibővített választmányának (konventjének) pénteki ülése után térjenek vissza az esetleges koalíciós tárgyalások ügyére.

Kérdésre válaszolva kifejtette: nincs arra szabály, hogy meddig tarthatnak a koalíciós tárgyalások és mikor kell megalakulnia a kormánynak. A lényeg az, hogy Németországnak stabil parlamenti többségre támaszkodó kormányra van szüksége - emelte ki. A stabil kormány megalakítása érdekében a konzervatívok nyitottak a tárgyalásokra, akár a Zöldekkel is - tette hozzá Angela Merkel.

Az eddigi koalíciós partner, a liberális FDP kudarcával kapcsolatban elmondta: nagyon sajnálja, hogy a liberálisok nem jutottak be a Bundestagba, mert az utóbbi négy évben sikeresen kormányoztak együtt. Az FDP csupán 0,2 százalékponttal maradt el az 5 százalékos bejutási küszöbtől, a konzervatívok és a liberálisok választási eredményét összeadva pedig világosan látszik, hogy a választók is sikeresnek értékelik a búcsúzó koalíció munkáját - mondta a kancellár.

Úgy vélte: nem szükséges változtatni Németország Európa-politikáján azért, mert új összetételű kormány vezeti majd az országot. A konzervatívok nagyarányú választási győzelme "egyértelmű felhatalmazás" az eddigi politika folytatására, amelynek az a célja, hogy Európai Unió megerősödve emelkedjen ki a válságból.

A reformok nem megszorítást jelentenek, hanem a versenyképesség erősítését és az államháztartás konszolidálását - emelte ki, hangsúlyozva, Németországot tíz éve Európa beteg emberének nevezték, de határozott szerkezeti reformokkal sikeressé vált. "Mindazt, amit Németországban véghezvittünk, az összes többi ország is végre tudja hajtani" - mondta Angela Merkel.

Sigmar Gabriel az SPD berlini székházában tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: nem magától értetődő, hogy a szociáldemokraták koalícióra lépnek a konzervatívokkal. Amennyiben koalíciós tárgyalások kezdődnek, a szociáldemokraták nem azzal a céllal ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy feltétlenül megállapodjanak a nagykoalícióról. Az Angela Merkel vezette konzervatívok eddig mindig "tönkretették" a koalíciós partnerüket, ezért az SPD "nem áll sorba", hogy együtt kormányozzon velük - mondta az SPD elnöke.

Hangsúlyozta: a stabil kormány megalakításáról Angela Merkelnek kell gondoskodnia. Hozzátette: az SPD konventje pénteken tárgyalja meg, hogy mit tegyen az alaposan megváltozott politikai környezetben.

Cem Özdemir, a Zöldek társelnöke a pártvezetés hétfői tájékoztatóján teljesen természetesnek nevezte, hogy "puhatolózó tárgyalások" kezdődjenek arról, lehetséges-e a konzervatívok és a Zöldek kormányzati együttműködése. A Zöldek máshogy látják a világot, mint a konzervatívok, de nem zárkóznak el a megbeszélésektől - tette hozzá.

A vasárnapi választás eredménye alapján a nagykoalíció és a konzervatív-ökopárti koalíció mellett az is lehetséges, hogy az SPD, a Baloldal és a Zöldek alakítsanak kormányt, de a szociáldemokraták és a Zöldek nem akarnak együttműködni a reformkommunista párttal.

A Bundestag alakuló ülését a választások után 30 napon belül meg kell tartani. A kancellár megválasztására és a kormány megalakítására nincsen rögzített határidő. Németország újraegyesítése óta általában a választástól számítva 30-40 napon belül megalakult a kormány. A leghosszabb ideig 2005-ben tartottak a koalíciós tárgyalások, az Angela Merkel vezette konzervatívok akkor 65 nap alatt tudtak megállapodni a nagykoalícióról az SPD-vel. Várakozások szerint ismét nagykoalíció alakul, a koalíciós tárgyalások pedig megint elhúzódnak majd.

Az SDP a társadalmi igazságosságot helyezte kampányának középpontjába, választóinak megígérte az általánosan kötelező minimálbér bevezetését és a gazdagok adóterheinek növelését. A konzervatívok mindkét követelést elutasítják. Nehéz lehet a megállapodás az uniós politikát illetően is, mert az SPD a takarékossági szigor helyett inkább a növekedéspárti gazdaságpolitikára helyezi a hangsúlyt az euróövezet válságba jutott tagjainak esetében, és egy "új Marshall-terv" kidolgozását sürgeti. Ennek keretében a bankokra kivetendő új adókból finanszíroznának beruházásokat az euróövezeti periféria országaiban.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×