Infostart.hu
eur:
385.96
usd:
331.41
bux:
119689.3
2026. január 14. szerda Bódog

Elhalasztották a Tóásó-per folytatását

Június 3-ra halasztották Bolíviában az úgynevezett terrorista per folytatását, mivel a bíróság elnöke helyt adott a magyar állampolgársággal is rendelkező vádlott, Tóásó Előd fizikai kimerültségére vonatkozó kérésnek - írta a Los Tiempos című bolíviai lap.

A Cochabambában kiadott újság szerint Sixto Fernández, a La Paz-i bíróság elnöke azért függesztette fel rövid időre a pert, mert helyt adott Tóásó Előd kérésének, miszerint vegyék figyelembe, hogy fizikailag súlyosan kimerítették őt a május 20. óta folytatott bírósági meghallgatások.

Az utóbbi hetekben ugyanez a döntőbíróság másfajta magatartást tanúsított: május első felében elutasította a 39 vádlottat képviselő ügyvédek által benyújtott kifogásokat és mellékkörülményekre történő hivatkozásokat (ezek magát az eljárást vonták kétségbe). Tóásó Előd akkor azt kifogásolta, hogy a hatóságok nem biztosítottak részére tolmácsot vallomása felvételekor, amivel megsértették alkotmányos jogait. Ezzel kapcsolatban kérte, hogy rendeljenek ki mellé tolmácsot. A döntőbíróság elutasította azt a beadványt.

Bolíviai kommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot, valamint a román és magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt letartóztatták. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy terrorcsoportot számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni. Az akció két túlélőjét a bolíviai törvények értelmében már rég szabadon kellett volna engedni, mivel 36 hónapnál hosszabb ideig senkit nem tarthatnak előzetes letartóztatásban.

Címlapról ajánljuk
Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×