Infostart.hu
eur:
386.56
usd:
331.48
bux:
117490.57
2026. január 13. kedd Veronika

Letartóztattak egy auschwitzi őrt

Letartóztatták az egykori auschwitz-birkenaui haláltábor egy őrét Németországban.

A stuttgarti ügyészség hétfői közleménye szerint a 93 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 1941 őszétől a háború végéig bűnsegédként részt vett a koncentrációs táborban elkövetett gyilkosságokban. A közlemény szerint az előzetes letartóztatásba helyezett férfi az auschwitz-birkenaui haláltábor "alkalmazottja volt, és felvigyázói feladatokat is ellátott".

A közleményben a lágerőr nevét nem említik, a leírás azonban illik Hans Lipschisre, aki a negyedik helyen áll a legkeresettebb náci háborús bűnösöket felsoroló listán, amelyet áprilisban adott ki a Simon Wiesenthal Központ.

A letartóztatás előzménye, hogy a német hatóságok szakítottak a náci rezsim idején elkövetett bűncselekmények vizsgálata során egészen John Demjanjuk ügyéig alkalmazott szemlélettel, miszerint a tettesek felelősségre vonásához bizonyítani kell a részvételt legalább egy gyilkosságban.

A nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott hatóság (ZSt) áprilisban bejelentette, hogy e szemléletváltás nyomán megvizsgálja valamennyi személy felelősségre vonásának lehetőségét, akik felvigyázói feladatokat láttak el az auschwitz-birkenaui haláltáborban, és jelenleg Németországban élnek.

Az ukrán származású John Demjanjuk a sobibóri haláltáborban volt őr, és úgy emeltek vádat ellene, hogy egyetlen gyilkosságot sem lehetett rábizonyítani. A müncheni tartományi bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy nem is szükséges a konkrét gyilkosságokban való részvétel bizonyítása, hiszen éppen a lágereket őrző személyzet munkája tette lehetővé a náci haláltáborokban elkövetett tömeggyilkosságokat. A 2011-ben hozott ítélet szerint John Demjanjuk bűnsegédként részt vett 27 900 zsidó fogoly meggyilkolásában.

Miután a Simon Wiesenthal Központ felvette Hans Lipschist a legkeresettebb háborús bűnösök listájára, már nemcsak a német hatóságok nyomoztak utána, hanem a sajtó is. A Welt am Sonntag című német lap riporterei áprilisban egy meg nem nevezett baden-württembergi kisvárosban találták meg a férfit, aki azt mondta, hogy szakács volt Auschwitzban, és nem vett részt bűncselekmények elkövetésében. Hangsúlyozta: a tábort őrző személyzetnek főzött, és a gázkamrákról és krematóriumról csak hallomásból voltak értesülései.

A Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati műsorszóró társaság újságírói kikérték az auschwitz-birkenaui haláltábor iratanyagát őrző lengyelországi múzeumtól Lipschis személyi kartonját, amely szerint az 1919-ben született, pék végzettségű férfi 1941 októberétől a náci párt fegyveres alakulata, a Waffen SS tagja volt.

Az nem világos, hogy Auschwitz felszabadításakor, 1945 január végén pontosan hol tartózkodott. A Welt am Sonntagnak azt mondta, hogy a háború végén a keleti fronton szolgált. Az viszont tudható Hans Lipschisről, hogy 1956-ban kivándorolt az Egyesült Államokba, ahonnan a náci múltja eltitkolása miatt 1983-ban kiutasították. Valószínűleg ekkor telepedett le a nyugatnémet Baden-Württemberg tartományban.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Drasztikus lépést lengetett beTrump, nagyot estek a kártyatársaságok és egyes bankok

Drasztikus lépést lengetett beTrump, nagyot estek a kártyatársaságok és egyes bankok

Élesen támadják Donald Trump tervét az amerikai bankszektor szereplői és pénzügyi szervezetek, ugyanis az amerikai elnök 10 százalékos kamatplafont vezetne be a hitelkártyákra, és félő, hogy a lépéssel háztartások és kisvállalkozások milliói veszítenék el ezzel a hitelhez való hozzáférést. A hétvégén bejelentett kormányzati tervekre az American Express 4,3%-ot, Citigroup 3,0%-ot, a Visa 1,9%-ot, a MasterCard 1,6%-ot, a JP Morgan 1,4%-ot, a Bank of America 1,1%-ot veszített értékéből a hétfői kereskedésben. Miközben az USA-ban a megélhetési költségek csökkentése, Spanyolországban a túlzott és magas kamatok mellett történő lakossági eladósodás megfékezése miatt tervezik a kamatplafon bevezetését.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×