Infostart.hu
eur:
387.4
usd:
331.73
bux:
117385.41
2026. január 12. hétfő Ernő

Elrendelték Musarraf letartóztatását

Elrendelte Pervez Musarraf letartóztatását csütörtökön egy pakisztáni bíróság - jelentette be a volt államfő pártja és több televíziós csatorna.

Musarraf márciusban tért vissza Pakisztánba 2008 óta tartó egyesült arab emírségekbeli és nagy-britanniai önkéntes száműzetésből, abban a reményben, hogy indulhat a május 11-i parlamenti választásokon. A pakisztáni választási bizottság a hét elején nem engedélyezte a politikusnak, hogy jelöltesse magát.

Musarraf óvadék ellenében volt szabadlábon. A vád szerint jogellenesen járt el, amikor 2007. november 3-án, még államfőként rövid időre rendkívüli állapotot hirdetett ki, és elmozdította állásukból az ország főbíráit.

Ali Asgar rendőrtiszt közölte: a volt államfőt megkísérelték elfogni az iszlámábádi bíróságon, de ez nem sikerült, mert a testőrei kirohantak a politikussal az épületből, és egy terepjáróba tuszkolták, mielőtt a rendőrök intézkedni tudtak volna.

Ugyanez az iszlámábádi főbíróság hosszabbította meg korábban csütörtökig Musarraf óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését ugyanebben az ügyben.

Bár a nyugalmazott tábornok, a 2010-ben az emigrációban alapított Pakisztáni Muzulmán Liga vezetője továbbra is népszerű, perének kimenetele várhatóan kevésbé befolyásolja a választási végeredményt. A miniszterelnökségért folyó harc esélyesének Navaz Sarif volt kormányfő tűnik, akinek hatalmát Musarraf 1999-ben államcsínnyel megdöntötte.

Címlapról ajánljuk
Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Németország számára a múltból fakadó kötelezettséget is jelent Izrael támogatása. A német belügyminiszter ezt Jeruzsálemben, Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel egy újabb megállapodással erősítette meg.

Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép

A nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából hétfőn az esti, éjszakai órákban előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében, kedd hajnaltól, reggeltől pedig az északkeleti, keleti országrészben is várható csapadék.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×