eur:
389
usd:
361.32
bux:
68651.99
2024. május 7. kedd Gizella

Cipővel dobálták a volt pakisztáni elnököt

Cipőt dobtak Pervez Musarraf egykori pakisztáni elnök felé pénteken, amikor a politikus szabadlábon történő védekezésének meghosszabbítása érdekében megjelent a karacsi illetékes bíróságon.

A muzulmán világban a cipődobálás a tiszteletlenség szélsőséges jele. Így nyilvánította ki véleményét például Muntaszir az-Zaidi iraki újságíró is, amikor 2008 decemberében megpróbálta cipőjével megdobni az iraki látogatáson tartózkodó George Bush amerikai elnököt.

A helyi tévé felvételén nem látszik, hogy ki hajította a cipőt. A videón ugyanakkor látható volt, hogy Musarrafot hívei és újságírók vették körbe nagy számban.

Pervez Musarraf vasárnap tért vissza hazájába négy évi száműzetést követően. Három elfogatóparancsot is kiadtak ellene. Az egyiket a Benazir Bhutto volt kormányfő elleni 2007-es merénylet, az abban való állítólagos szerepe miatt rendelték el ellene, a másodikat egy katonai razzia során 2006-ban megölt beludzsisztáni függetlenségpárti vezető ügyében, a harmadikat pedig a szükségállapot 2007-es kihirdetése és bírák őrizetbe vétele miatt.

A minap egy pakisztáni bíróság olyan döntést hozott, amellyel elhárult azonnali letartóztatásának veszélye: Musarraf szabadlábon maradhatott ugyan, de ennek meghosszabbítása érdekében pénteken meg kellett jelennie a bíróság előtt.

Címlapról ajánljuk
Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, egyelőre ktiart a tegnapi optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexeknél kisebb emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×