eur:
388.76
usd:
361.91
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Berlusconi nemet mondott

Elutasította az újabb szakértői vagy intézményes kormány megalakítását Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke a Giorgio Napolitano államfővel pénteken tartott konzultáción.

A PdL kizárólag politikai kormány felállítását tudja elképzelni - hangoztatta Berlusconi az államfővel tartott egyeztetés utáni sajtótájékoztatón. Hozzátette: "nincs más megoldás, mint a PdL és a Demokrata Párt (PD) közötti koalíció". Berlusconi hangsúlyozta, hogy a februári választásokon három párt közel ugyanolyan eredményt ért el: a Beppe Grillo vezette 5 Csillag Mozgalom (M5S) "ellenzékben kíván maradni, a PdL-re és a PD-re hárul a felelősség az ország kormányzásáért".

Berlusconi kijelentette, hogy a PdL a Pierluigi Bersani PD-főtitkár vezette kormányt is támogatja, ha bal- és a jobbközép megállapodik a gazdasági reformokról. Cáfolta, hogy a balközép támogatásáért cserébe a PdL a májusban távozó Napolitano államfő székét kérte volna.

Berlusconi a szakértői kormányra határozott nemet mondott, mint mondta, a Monti-kormány szerinte "katasztrofális" teljesítménye után.

"A szakértői kormánynál még az is jobb, ha visszamegyünk az urnákhoz" - mondta Roberto Maroni az Északi Liga elnöke.

Grillo telefonon beszélt az államfővel, s hangoztatta, hogy a "római parlament kormány nélkül is el tudja vezetni az országot". Az M5S azonban nem zárta ki egy "szakértőihez hasonló, politikusok nélküli" kormány esetleges támogatását.

A pártokkal való konzultációk újabb körét elindító Napolitano péntek estére akarja lezárni a második kormányalakítási kísérletet, miután az ezzel március 22-én megbízott Bersani kudarcot vallott.

A PD kezdettől fogva kizárta a PdL-lel való nagykoalíciót. "Nehezen megvalósítható, a PD politikai elképzelései fényévekre vannak a PdL elképzeléseitől" - fogalmazott Luigi Zanda, a PD szenátusi frakcióvezetője.

A februári választásokat parlamenti többség nélkül megnyerő és a kormányalakítást sikertelenül záró PD "teljesen sarokba szorult" - vélte az olasz sajtó, megjegyezve, hogy Napolitano sincs könnyebb helyzetben. Ha a PD nemet mond a koalícióra, a PdL pedig az elnök kinevezte intézményes kormányra, nem marad más választás mint az, hogy Itáliának ismét az urnákhoz kell járulnia.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×