eur:
388.48
usd:
360.61
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A legtöbb ciprusi bank kinyit kedden

A legtöbb ciprusi bank már kedden, a mentőcsomag által érintett két legnagyobb pénzintézet pedig csütörtökön nyithat ki - mondták a Reuters hírügynökségnek ciprusi jegybanki források hétfőn. Az Európai Központi Bank (EKB) jelezte, továbbra is ad likviditást a ciprusi bankoknak

"A Bank of Cyprus és a Laiki Bank kivételével valamennyi bank újranyit kedden" - fogalmazott a neve elhallgatását kérő jegybanki forrás, aki egyben jelezte, hogy a két legnagyobb bank csütörtökön nyithat ki legközelebb és a készpénzfelvételre bevezetett 100 eurós felső korlát addig érvényben marad.

A ciprusi bankok március 16-a óta tartanak zárva, amikor az euróövezeti pénzügyminiszterek a bankbetétekre kivetett egyszeri adóról egyeztek meg. Az azóta a nicosiai törvényhozás által elvetett intézkedés helyébe - mintegy egy hétnyi tárgyalás után - új forgatókönyvet dolgoztak ki a ciprusi hatóságok, illetve az euróövezeti szakemberek.

A ciprusi kormány így összevonja a két legnagyobb pénzintézetet, befagyasztja, és a feltőkésítésre fordítja a 100 ezer euró feletti bankbetétek egy részét, illetve bevonja a fedezetlen banki kötvények és részvények tulajdonosait a bankok konszolidációjába.

Az EKB hétfő esti közleményben jelezte, hogy a korábbi feltételeknek megfelelően továbbra is a ciprusi bankok rendelkezésére bocsátja likviditási eszközeit.

A frankfurti szervezet a múlt héten adott ultimátumot a nicosiai kormánynak, hogy amennyiben nem születik megállapodás a bankok feltőkésítéséről, akkor megvonja a pénzintézeteket életben tartó likviditást.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×