eur:
394.81
usd:
372.13
bux:
0
2024. április 16. kedd Csongor

Barack Obama letette a második elnöki ciklusának hivatali esküjét

Barack Obama vasárnap a Fehér Házban letette a második elnöki ciklusára vonatkozó hivatali esküt.

Noha az elnöki eskütétel ezzel a szűk körben, de a média nyilvánossága előtt lezajlott szertartással hivatalosan megtörtént, a ceremóniát hétfőn a kongresszus lépcsőjén, több százezer ember előtt is megismétlik.

A kettős fogadalomtétel magyarázata az, hogy noha az amerikai alkotmány értelmében az elnök kormányzási ciklusa január 20-án délben jár le, ez az időpont idén vasárnapra esett. Ilyen esetben a hagyomány értelmében a szokásos parádét a következő napon rendezik meg, újabb ünnepélyes eskütételt követően.

A nap folyamán, korábban Joe Biden alelnök is felesküdött: Sonia Sottomayor, a legfelsőbb bíróság bírája előtt tette le fogadalmát. Ezzel Sottomayor lett az első latin-amerikai származású bíró, aki elnöki vagy alelnöki eskütételt fogadott.

Obama elnök, miként négy évvel ezelőtt, ezúttal is John Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke előtt tette le a fogadalmat.

Barack Obama és Joe Biden vasárnap az arlingtoni katonai temetőben megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját. A beiktatás alkalmából meghirdetett Nemzeti Szolgálat Napján, szombaton - amikor mind az 50 amerikai államban tisztelegtek önkéntes munkával a polgárjogi mozgalom nagy alakja, Martin Luther King emléke előtt -, az Obama házaspár egy washingtoni iskola felújításában segédkezett.

Az ünnepélyes eskütétel napján, hétfőn várhatóan 600-800 ezer ember gyűlik majd össze Capitolium és a Washington-emlékmű között elterülő National Mall park gyepén. Obama első fogadalomtételére négy évvel ezelőtt csaknem 2 millióan voltak kíváncsiak, ami minden eddigi elnöki eskü nézőrekordját megdöntötte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×