eur:
388.49
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Haditengerészeti gyakorlatot kezdett Irán

Hatnapos haditengerészeti gyakorlatot kezdett Irán pénteken a Hormuzi-szorosban, az Ománi-öbölben és az Indiai-óceán északi részén, hogy demonstrálja katonai képességeit e fontos tengeri szállítási útvonalon - jelentette az IRNA.

Habibolla Szajjari haditengerészeti parancsnok azt mondta a hírügynökségnek, hogy Irán bizonyítani akarja: képes megvédeni az ország határait, valamint a béke és a barátság üzenetét akarja elküldeni a szomszédos országoknak. A szóban forgó terület nagysága mintegy egymillió négyzetkilométer - tette hozzá.

Irán gyakran fenyegetőzik azzal, hogy ha katonai támadás érné vitatott atomprogramja miatt, lezárná a Hormuzi-szorost, amelyen a világ hajón szállított kőolajának 40 százaléka halad át.

Az iráni haditengerészet tavaly decemberben is tartott hasonló, tíznapos gyakorlatot, négy hónapja pedig, amikor az Egyesült Államok és szövetségesei a Perzsa-öbölben a hajózási útvonalak felszabadítását gyakorolták, egységeik közelébe vezényelt egy tengeralattjárót és egy rombolót.

Szajjari parancsnok beszámolt arról, hogy a mostani gyakorlaton a haditengerészet rakétarendszerét, hadihajóit, tengeralattjáróit tesztelik, továbbá a járőrözést és a felderítést gyakorolják.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×