Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.41
bux:
143643.6
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Lövöldözés az Empire State Buildingnél, ketten meghaltak

Ketten meghaltak, többen megsebesültek egy lövöldözésben az Empire State Buildingnél New Yorkban - közölte a New York-i rendőrség. A halottak egyike az elkövető, akit rendőrök öltek meg.

A halottak egyike az elkövető, akit rendőrök öltek meg. Az 53 éves ámokfutó áldozata egy korábbi kollégája, egy 41 éves férfi.

Raymond Kelly New York-i rendőrfőnök tájékoztatása szerint a férfit egy éve bocsátották el munkahelyéről, emiatt kezdett ámokfutásba egykori munkaadója előtt a 33. utcában helyi idő szerint reggel kilenc óra után három perccel egy pisztollyal. Ezt követően az Empire State Building irányába indult, ahol tűzharcba keveredett az épület előtt szolgálatot teljesítő rendőrökkel, akik agyonlőtték.

A kilenc sebesült - két nő és hét férfi - állapota nem életveszélyes. Korábbi jelentések tízre becsülték a sebesültek számát.

Kelly elmondta, lehet, hogy egyeseket a rendőrök lövései sebesítették meg. A rendőrfőnök közölte, hogy a nyomozás folyamatban van, az ügy részletei még nem teljesen világosan.

Egy közelben dolgozó munkás szerint a férfi fejbe lőtte áldozatát, majd miután az földre rogyott, még egy lövést adott le testére, s nyugodtan elsétált. Szemtanúk szerint az Empire State Buildingben pánik tört ki a lövések hallatán, egyesek azt hitték, hogy az ámokfutó az épületen belül lövöldözik.

A 102 emeletes Empire State Building New York egyik jelképe, közismert turistalátványosság. Az épület korábban negyven évig volt a világ legmagasabb épülete. A World Trade Center ikertornyainak 2001. szeptember 11-i elpusztítása óta ismét a város legmagasabb épülete. Az 1931-ben épült Empire State Buildinget évente mintegy 3,5 millió turista keresi fel.

A lövöldözés a reggeli csúcsforgalomban, a nyári turistaszezon tetőpontján történt.

A helyszínt a rendőrség lezárta. A helyszínelésben az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai is részt vesznek.

Michael Bloomberg New York-i polgármester azonnal a helyszínre sietett, ahol "szörnyű tragédiának" nevezte az eseményt. Egyúttal megköszönte, hogy a rendőrök és civilek "hősies" fellépése megakadályozta, hogy még nagyobb tragédia történjen. A fegyvertartási szabályozás szigorításáért korábban többször hevesen kiálló polgármester emlékeztetett rá, hogy New York az Egyesült Államok legbiztonságosabb nagyvárosa, de "nem védett az országos problémát jelentő fegyveres erőszaktól".

Az Egyesült Államokban az elmúlt hetekben több lövöldözés váltott ki megdöbbenést. Július 20-án 12-en haltak meg és 58-an sebesültek meg a coloradói Aurorában egy moziban, amikor egy fiatal férfi tüzet nyitott egy Batman-film bemutatóján. Augusztus 5-én hét ember halálát okozta egy szikh templomnál történt lövöldözés a Wisconsin állambeli Milwaukee külvárosában. Augusztus 13-án a Texas A&M Egyetemen egy ámokfutó három emberrel végzett.

Az elharapódzó fegyveres támadások miatt a fegyvertartás kérdése is kampánytémává vált Amerikában a novemberben esedékes elnökválasztás közeledtével. Ugyanakkor eddig sem Barack Obama demokrata párti elnök, sem kihívója, a republikánusok várható jelöltje, Mitt Romney nem emelt szót a fegyvertartási szabályok jelentős szigorítása mellett.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×