Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.38
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Schmitt Pál: Vezető szerepet vállalunk a dúsítotturán-készlet csökkentésében

Magyarország további lépéseket tesz a nagyfokon dúsított urán hazai készletének csökkentésében, és folytatja a nukleáris anyagok illetve létesítmények biztonságának növelését, összhangban annak a csúcsértekezletnek a szellemével, amelyet a napokban rendeznek meg Szöulban - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök a Yonhap hírügynökségnek adott és pénteken megjelent interjújában.

Aggasztó, hogy Észak-Korea ismét rakétaindítást tervez, ezzel "egyértelműen megsérti" az ENSZ Biztonsági Tanácsának azon határozatát, amely megtiltotta, hogy bármilyen célból ballisztikus rakétát indítson el. Budapest felszólítja Phenjant, hogy azonnal álljon el ettől a tervétől, és tegyen eleget nemzetközi kötelezettségeinek, köztük annak, hogy engedelmeskedik a BT határozatainak - tette hozzá.

Phenjan március 16-án jelentette be, hogy Kim Ir Szen államalapító születésének 100. évfordulója alkalmából április 12. és 16. között a Földet megfigyelő műholdat bocsát fel. Az ENSZ és az észak-koreai atomprogramról Phenjannal tárgyaló Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Japán és Dél-Korea egyaránt gyanítja, hogy a műholdat a világűrbe juttató hordozórakéta valójában ürügyként szolgál egy ballisztikus rakétával végrehajtandó kísérletre.

Az államfő a március 26-27-i szöuli atombiztonsági csúcstalálkozóval kapcsolatban - amelyen ő is részt vesz majd - elmondta: Magyarország nagyon fontos feladatának tartja nukleáris létesítményeinek és nukleárisanyag-készletének őrzését, annak megelőzését, hogy ezek valamely terrorszervezet kezébe kerüljenek.

"Az egyik legmakacsabb veszély, amely a nemzetközi biztonságra leselkedik, a nukleáris terrorizmus. Annak a veszélynek a kivédésére, hogy terroristák, bűnözők vagy más illetéktelenek nukleáris anyagokhoz jussanak, az egyik leghatékonyabb módszer, ha a világ összefog ebben a kérdésben.

"Az atombiztonsági csúcsértekezlet alkalom arra, hogy tovább szigorítsunk a szabványokon, hogy kidolgozzuk a veszélyek közös kivédésének módjait, megosszuk tapasztalatainkat, és hogy még jobban felkészüljünk az esetleges támadásokra" - mondta Schmitt.

Magyarországnak is van folyamatban lévő, békés atomprogramja, és tervezi ennek kapacitásbeli bővítését, de elkötelezett amellett, hogy csökkenti fegyverminőségűre dúsított uránja mennyiségét, mert az felhasználható másra célra is, mint a kutatás - jegyezte meg az elnök.

"Magyarországnak vezető szerepe van abban, hogy minimálisra csökkentse és végül felszámolja a polgári atomlétesítményekben használt készletét a nagydúsítású uránból". Magyarország az Egyesült Államok által elindított program, a Globális Veszélycsökkentési Kezdeményezés (Global Threat Reduction Initiative - GTRI) keretében 2008-ban sikeresen befejezte a budapesti kutatóreaktor kiégett nukleáris fűtőanyagainak Oroszországba történő visszaszállítását, és néhány éven belül megtörténik a kisdúsítású friss üzemanyag Magyarországra szállítása is. Ezenkívül Magyarországon keresztül szállította nagydúsítású uránját Oroszországba Szerbia - mondta Schmitt Pál.

Az orosz gyártmányú fűtőelemekkel működő kutatóreaktorok nagydúsítású uránt tartalmazó üzemanyagának Oroszországba szállítása (RRRFR-program) része a GTRI programnak.

Magyarország jelenleg azon dolgozik, hogy növelje több mint 30 olyan létesítménye biztonságosságát, amelyben radioaktív anyaggal dolgoznak - tette végül hozzá az elnök.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×