Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
324.09
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál

Meghibásodott egy váltó a lengyel vasúti szerencsétlenség előtt

Meghibásodott egy váltó és egy szemafor a szombati lengyelországi vasúti szerencsétlenség előtt néhány perccel - jelentette szerdán a TVN24 hírtévé; az értesülést Adam Mlodawski, a lengyel államvasutak (PKP PLK) helyi kirendeltségének igazgatója megerősítette.

Az igazgató ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy ezek a meghibásodások okozták-e a balesetet. A szerencsétlenség okát még vizsgálják - mondta. A PKP PLK szóvivője nem erősítette meg az információt, hangsúlyozva, hogy a teljes dokumentációt az eljárást irányító czestochowai ügyészség vette át.

Tomasz Ozimek ügyész szerint az ügyészség a váltó műszaki állapotának ismeretében emelt vádat a baleset idején ügyelő egyik forgalomirányító ellen.

A nyilatkozatban elhangzott, hogy a váltó automatikusan vagy kézileg kezelhető, s ez utóbbi "rendszer működött, de semmi sem utal arra, hogy a diszpécser igénybe vette volna". Az ügyész szerint a szemafor meghibásodása nem befolyásolta a vádemelést.

A Krakkótól északra fekvő Szczekociny településnél két személyvonat frontálisan ütközött össze szombaton. A balesetben tizenhatan meghaltak és 57-en megsérültek, közülük négyen súlyosan.

A TVN24 szerint a meghibásodás miatt az egyik vonat pályáján nem lehetett átállítani a váltót, így a Varsóból Krakkóba közlekedő gyorsvonat nem tudott áttérni a másik pályára. A Przemyslből Varsóba tartó InterCity útvonalán pedig egy szemafor mondta fel a szolgálatot.

A vasúti dokumentációban ezen a szakaszon az utóbbi hónapban többször jeleztek hasonló meghibásodást.

Romuald Basinski, az ügyészség szóvivője hangsúlyozta, hogy a balesetet emberi hiba, illetve műszaki meghibásodás, vagy mindkettő okozhatta. A gyanúsítottat idegállapota miatt még nem tudták kihallgatni, és az sem kizárt, hogy az eljárás során újabb személyek ellen is vádat emelnek.

A baleset összes áldozatát azonosították, köztük egy amerikai és egy orosz állampolgárt, valamint két mozdonyvezetőt és az egyikük segédjét.

A kórházakban jelenleg 40 sérültet ápolnak, többségük súlyos traumás állapota miatt pszichológusi segítséget is igényel.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Betontehenekben készül az energia, amit eddig veszni hagytunk

Betontehenekben készül az energia, amit eddig veszni hagytunk

A biogázról jóval kevesebb szó esik, mint a nap- vagy szélenergiáról, pedig egyszerre kínálhat megoldást hulladékkezelési, emissziócsökkentési és energiarendszeri problémákra. A technológia nem új, sőt műszakilag kiforrott, legnagyobb előnye, hogy nem időjárásfüggő, hanem szabályozhatóan termelhető. Magyarországon az alapanyag-potenciál, a gázinfrastruktúra és a villamosenergia-hálózati kapcsolódás lehetőségei is adottak, a jelenlegi biogáztermelés pedig a szakértők szerint akár megháromszorozható lenne. Az igazi kérdés azonban nem a technológia, hanem a kiszámítható piaci és támogatási környezet: a Jedlik Ányos Program fontos lendületet adhat a szektornak, de önmagában nem biztosítja a hosszú távú működést. Az EnergyTalks podcast legújabb adásában Gaál Lászlóval, a Magyar Megújuló Energia Szövetség főtitkárával és Ragoncza Ádám biogáz-szakértővel beszélgettünk a témában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×