Infostart.hu
eur:
364.12
usd:
324.33
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál

Harcra buzdító muzulmán egyesületet oszlattak fel

Egy radikális muzulmán egyesület feloszlatását rendelte el a francia belügyminiszter. A Forsane Alizza, magyarul A büszkeség lovagjai nevet viselő szervezet céljai között szerepelt egyebek mellett Franciaország kalifátussá való átalakítása, illetve az iszlám törvénykezés, a saría bevezetése.

A francia hatóságok már hónapok óta figyelték a mintegy száz tagot tömörítő Forsane Alizza tevékenységét, és a feloszlatásáról szóló, meglehetősen szokatlannak számító döntést azt követően hozták meg, hogy kiderült: az egyesület honlapján immár fegyveres harcra buzdítja követőit.

A szervezet hetvenéves vezetője korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a házasságtörő nők halálra korbácsolására biztatta híveit, de rendszeresen tartott súlyosan antiszemita beszédeket is. A Forsane Alizza honlapján az Eiffel-tornyot például hanukai gyertya formában ábrázolják, arra utalva ezzel, hogy Párizst és Franciaországot valójában a zsidók irányítják.

Saját magukról azt írják egyébként, hogy teljes egészében elvetik a demokráciát és támogatják a világ különböző pontjain harcoló mudzsaheddin, azaz szent iszlám harcos "testvéreiket". A francia belügyminisztérium azzal gyanúsítja A büszkeség lovagjait, hogy fegyveres kiképzést tartanak leendő terroristák számára, a rendőrség egyik illetékese pedig azt mondta, a honlapjukon közzétett videók arról tanúskodnak, hogy embereiket túszejtésre, illetve városi gerillaharcra is betanítják.

"Ezek a jelenetek azt mutatják, hogy a résztvevők teljes mértékben szakítottak a köztársasági hagyományokkal és egyfajta háborús propagandát hírdetnek" - elemezte a képeket a sajtó számára a belügyminisztérium egyik szakértője, úgy vélve, ezek a szélsőségesek bármikor készek fegyveres harcot indítani az általuk megjelölt legfőbb ellenségeik, a cionisták és a zsidók ellen.

A szervezet azért is tűnik veszélyesnek az államrendre nézve, mert hitvallásában elutasítja, hogy egy muzulmánnak engedelmeskednie kellene a köztársasági törvényeknek, amiből logikus módon jutnak arra a következtetésre, hogy Franciaországot meg kell "téríteni", azaz kalifátussá kell alakítani és be kell vezetni az iszlám törvénykezést.

Az iszlámisták természetesen cáfolják az ellenük felhozott vádakat, és igazságtalannak tartják a belügyminiszter által meghozott döntést, ám az ügynek ezzel még nincs vége: a hatóságoknak még ezután kell dönteniük arról, hogy az egyesület vezetőjét kiutasítják-e az országból. A franciák egyébként az elmúlt tíz évben összesen 146 szélsőséges nézeteket valló iszlamistát, köztük 34 imámot toloncoltak ki az országból.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×