A magán munkaközvetítő-irodák az államtól kapnak díjazást minden elhelyezett munkanélküli után, amennyiben az illető huzamosabb ideig megmarad az új munkahelyén. De ezek az irodák egyre kisebb hatékonysággal dolgoznak, a statisztika szerint jó ha hét közül egy kliensüknek sikerül valamiféle munkát szerezniük, mert nagyszabású elbocsátások vannak a köztisztviselői karban, üzletláncok szűnnek meg és az ipar is nehézségekkel küzd. Legutóbb például egy acélgyár jelentett csődöt és tett utcára 350 munkást.

Mint a tévériportban láttuk, a magán munkaközvetítők főként tanácsokat adnak. Egy idősödő vasmunkás számára felcsillantották a lehetőséget, hogy bekerül a helyi kekszgyárba a szalag mellé, és azt tanácsolták neki, hogy a felvételin tisztára sikált körmökkel jelenjen meg. A fiatalabbaknak segítenek a képesítésüket vagy képességeiket felsoroló önéletrajz megírásában. De immár odáig romlott a helyzet, hogy például elbocsátott tanárok vállalnak áruszállító furgon-sofőri munkát.

A munkaközvetítők tudománya végképp csődöt mond, ha a nehezen alkalmazható, öt-hat éve munkanélküli segélyen élő, szakma nélküliek elhelyezéséről van szó, pedig ezeknek a száma is igen magas.

A közvetítőiroda vezetője széttárja a kezét és rátapint az igazságra: munkahelyeket kell teremteni, és anyagi ösztönzést kell nyújtani azoknak a cégeknek, amelyek a nehéz gazdasági helyzetben is hajlandók növelni a munkaerő-állományukat. Ám ez a közkiadások lefaragása idején nem könnyű feladat.