Infostart.hu
eur:
362.75
usd:
322.65
bux:
145259.06
2026. október 16. péntek Gál

Clinton: Európa Washington stratégiai partnere marad

Az Egyesült Államok továbbra is stratégiai partnerként tekint Európára, ezen nem változtat, hogy új védelmi koncepciójában az ázsiai-csendes-óceáni térségre, valamint a Közel-Keletre koncentrál - fejtette ki az amerikai külügyminiszter és védelmi miniszter Münchenben.

A müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián tartott előadásában Hillary Clinton hangsúlyozta: "az Egyesült Államok számára Európa a legfontosabb partner, és az is marad", a transzatlanti kapcsolatok pedig talán még soha nem voltak a jelenleginél szorosabbak.

Barack Obama elnök januárban mutatta be az új amerikai védelmi stratégiát, amely szerint mintegy 7 ezer katonát vonnak ki Európából.

A Pentagon vezetője, Leon Panetta azt emelte ki, hogy a védelmi stratégiában végbemenő súlyponteltolódás dacára Európa "számunkra az első számú tényező, amikor katonai akciókról vagy diplomáciáról van szó". Hozzátette: az amerikai katonai jelenlét valamennyi kontinens közül Európában a legerősebb. Ugyanakkor az európai haderő fejlesztésére is szükség van. A szoros együttműködés ugyanakkor "nem lehet érv a védelmi költségvetések további csökkentése mellett" - hangsúlyozta a miniszter.

Hasonlóképpen vélekedett a háromnapos konferencia nyitó napján, pénteken a német védelmi miniszter is. Thomas de Maiziére hangsúlyozta: Európának meg kell tanulnia önállóan gondoskodni a saját biztonságáról. A kontinens országai jelenleg messze a lehetőségeik alatt teljesítenek, mindenekelőtt az egymás közötti együttműködésben kell fejlődni.

Erről beszélt a találkozót felvezető interjúkban a konferencia elnöke, Wolfgang Ischinger is, aki szerint komoly szinergiahatásokat lehet elérni a kiképzésben, a beszerzésben és a munkamegosztásban. "Miért van az EU-ban 27 vezérkari akadémia, miért vásárol minden kisállam külön vadászgépeket, amikor közösen is adhatnának megrendeléseket, és miért nem koncentrál Ausztria a hegyivadászokra, Dánia meg a tengerészgyalogságra?" - vetette fel az idén 48. alkalommal rendezett müncheni biztonságpolitikai konferencia elnöke.

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Új befektetési korszak köszöntött be: az AI már képes önállóan kezelni a félretett pénzünket

Új befektetési korszak köszöntött be: az AI már képes önállóan kezelni a félretett pénzünket

A mesterséges intelligencia a portfóliókezelés mindennapi részévé vált, miközben az ETF-ek a magyar lakossági piacon is slágertermékké váltak – derült ki a K&H Alapkezelő pénteki sajtótájékoztatóján. A bankcsoport három eltérő ügyféltípust különböztet meg: az önálló, digitális befektetőket, akik gyakran ETF-ekben gondolkodnak, a tanácsadást, banki szakértői támogatást igénylőket, valamint azokat a kezdő befektetőket, akik alacsony belépési küszöbű megtakarítási-befektetési megoldásokat keresnek. A hamarosan a Budapesti Értéktőzsdére is bevezetni tervezett újhullámos ETF-ek, a "Blue Sphere" család tagjai azoknak jelenthetnek testhezálló megoldást, akik a globális részvénypiacokra szeretnének befektetni, de forintban, és devizaárfolyam-kockázattól mentesen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×