Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.27
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A mesterséges intelligenciát jelentő AI betűk elmosódva, egy digitális panelen.
Nyitókép: Unsplash

Az AI gondolt egyet, és törölt egy még be nem mutatott sorozatot

Egy svéd televízió kénytelen elhalasztani egy teljesen elkészült reality-sorozat bemutatását, ugyanis egy AI-ügynök úgy döntött, hogy törli az összes elkészült epizódot a szerverről. Több száz ember munkájára lesz szükség a pótláshoz.

Mint kiderült, nem hozott túl bölcs döntést a Mastiff nevezetű produkciós cég, amikor hozzáférést adott egy AI-ügynöknek a szerveréhez – írja a CyberNews cikke nyomán a hvg.hu.

A mesterséges intelligencia ugyanis úgy döntött, hogy teljes egészében törli a The Challenge című reality-sorozat bemutatásra kész új évadát – emiatt a svéd TV4 elhalasztani kényszerünt annak korábban meghirdetett premierjét.

A produkciós cég munkatársai, akik a nevük elhallgatását kérték, a sajtónak elárulták, hogy a tévéműsor elveszett évada már nem állítható helyre.

A bamutatóig mindössze 5 hét volt hátra, eredetileg november 22-én indult volna el. Az egyik forrás szerint több száz napnyi munka lett az ördögé, az évad ismételt elkészítéséhez pedig emberek százainak munkájára lesz szükség.

Az incidenst a TV4 is megerősítette, azt viszont tagadta, hogy az AI állna a dolog mögött. A csatorna szóvivője kijelentette: „Azt a tájékoztatást kaptuk a produkciós csapattól, hogy egy technikai hiba miatt tűntek el a szerkesztett felvételek. Ez azt jelenti, hogy az egészet újra kell vágnunk.” Az illetékesek emellett azt is kiemelték, hogy a biztonság mentési rendszer meghibásodása jelentette a legnagyobb problémát.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×