Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
319.77
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Csak halaszthatatlan esetben utazzon Egyiptomba!

A Külügyminisztérium azt javasolja az Egyiptomba utazni készülőknek, hogy megfelelő körültekintéssel tervezzék meg útjukat, és csak halaszthatatlan esetben utazzanak oda - mondta Tóth József külügyi szóvivő. Vasárnap folytatódott a hatalmat gyakorló katonai tanáccsal elégedetlen tömegek tüntetése a kairói Tahrír téren, ahol ismét szórványos összetűzések voltak tüntetők és rendőrök között.

Az MTI azzal kapcsolatban kérdezte a szóvivőt, hogy két magyar turista egy kis szállodában rekedt Kairó központjában az ott zajló tüntetések, illetve a tüntetők és a rendőrök egyre hevesebb összecsapásai miatt.

A pár egyénileg, nem utazási iroda révén érkezett pénteken Egyiptomba. Vasárnap az MTI-nek telefonon elmondták, előző nap Kairóban túráztak, a főváros más részein semmi sem volt észlelhető, de a központba visszaérve már nem tudták megközelíteni szállodájukat. Végül helyi fiatalok segítségével jutottak el oda, ahogy fogalmaztak, "a tűzvonalon keresztül".

Tóth József elmondása szerint az egyiptomi helyzetben az elmúlt hetekhez, hónapokhoz képest nincs érdemi változás, vannak bizonyos megmozdulások a főváros egyes részein, ami összefügg a közelgő választásokkal is. Rámutatott, hogy nehezen megjósolható, képlékeny a helyzet az országban. Megismételte, hogy utazás előtt mindenképpen ajánlatos tájékozódni, többek között a szállásadónál is, hogy ott, a környéken milyen a konkrét helyzet.

A Külügyminisztérium honlapján a világ országaira lebontva bárki tájékozódhat a beutazási feltételekről, vízum-megállapodásokról illetve böngészhet az utazási tanácsok között.

A Külügyminisztérium az interneten is olvasható április 4. óta érvényes felhívásában nem javasolja a beutazást Egyiptom nagyvárosaiba (Kairó, Szuez, Alexandria, Iszmailíja), továbbá a Luxor-Hurghada közötti szárazföldi útvonalon történő közlekedést, valamint a szállodán kívüli programokat és a belföldi egyéni utazásokat sem. Az ország többi részét a "fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek" kategóriában szerepelteti. A javulást mutató helyi közbiztonsági helyzet alapján ugyanakkor, fokozott körültekintés mellett, újra biztonságosnak tekinti a szervezett tengerparti szállodai üdülést a Vörös-tenger vidékén (Sarm-es-Sejk, Dahab, Hurghada), továbbá Luxorban, Asszuánban, Abu-Szimbelben, valamint a nílusi csoportos hajóutakat.

Ezzel kapcsolatban Tóth József azt mondta, hogy ha a helyzet olyan mértékben romlana, ami újabb utazási tanácsok kibocsátását indokolná, akkor ezt meg fogják tenni, de egyelőre nincs ilyen helyzet. Most tehát még a jelenleg érvényben lévő tanácsokat vegye mindenki figyelembe, aki pedig ott kerül bajba, lépjen kapcsolatba a nagykövetséggel, és a konzulok megadják a szükséges segítséget, ahogy az nemrég egy egészen más esetben, a hurghadai buszbalesetnél is történt.

A Tahrír tér közelében a hotelben rekedt magyar párt illetően elmondta: a nagykövetség kapcsolatba lépett velük, s azt tanácsolta nekik, hogy ne mozduljanak ki a szállodából, zárják be az ablakot, hogy a könnygáz ne juthasson be a szobájukba, s várják meg, amíg a helyzet lecsillapodik. Azon a területen szinte rendszeressé váltak az ilyen tömegmegmozdulások, ez tehát nem jelent "újdonságot" - tette hozzá a külügyi szóvivő.

Ismét tüntetnek a kairói Tahrír téren

Vasárnap folytatódott a hatalmat gyakorló katonai tanáccsal elégedetlen tömegek tüntetése a kairói Tahrír téren, ahol ismét szórványos összetűzések voltak tüntetők és rendőrök között.

A demonstráció több ezer résztvevője amiatt vonult az utcákra, hogy kilenc hónappal Hoszni Mubarak elnök megbuktatása után még mindig a hadsereg kezében van a hatalom, a rendőrség pedig ugyanolyan brutálisan lép fel békés tüntetőkkel szemben, mint Mubarak uralma idején.

Fiatal tüntetők töltényhüvelyeket és üres könnygázgránátokat lóbálva kiabálták: "Így néz ki, amikor a belügyminisztérium önmérsékletet gyakorol!"

Egy biztonsági illetékes viszont azt állította, hogy a rendőrség szombaton kizárólag törvényes módszereket alkalmazva szállt szembe a "bajkeverőkkel". Az összecsapásokban ketten meghaltak, és több mint hatszázan megsebesültek.

Televíziós nyilatkozatában a hadsereg egy tábornoka arra figyelmeztetett, hogy az ország veszélyes helyzet felé sodródik. "Akik a kormányzat bukását követelik, azok az állam bukását akarják" - jelentette ki Mohszen Fangari tábornok.

Egyiptomban nyolc nap múlva kezdődnek a parlamenti választások, amelyeknek lebonyolítását veszélybe sodorhatja az országszerte erősödő erőszak. A szavazást ráadásul beárnyékolja a katonai kormányzat és a politikai pártok kötélhúzása. Ennek tétje nem kevesebb, mint az, hogy mik legyenek a majdani alkotmány alapelvei, illetve hogy polgári ellenőrzés alá kerüljön-e a nagyhatalmú hadsereg.

Fangari tábornok szerint a választások a tervezett időben meg fognak kezdődni, a hadsereg és a belügyminisztérium pedig szavatolni fogja a biztonságot. Egyúttal megismételte, hogy a hadsereg 2012 végén "visszatér a kaszárnyákba", s akkor sor kerülhet az elnökválasztásra.

Az egyiptomi kabinet vasárnap ülést tart, ezen téma lesz az utcai erőszak is.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×