Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Kínos mosollyal távozott Strauss-Kahn a szembesítésről

Két órán át szembesítették Dominique Strauss-Kahnt Párizsban egy francia újságírónővel, aki azzal vádolja a Nemzetközi Valutalap korábbi igazgatóját, hogy nyolc évvel ezelőtt meg akarta őt erőszakolni.

A nagy médiaérdeklődés mellett zajló esemény részleteiről egyelőre semmit sem tudni, a marrákesi nyaralójából a francia fővárosba kifejezetten erre az alkalomra visszatért Dominique Strauss-Kahn a baloldali Libération című napilap szerint szótlanul, "az arcán kínos mosollyal" távozott a helyszínről, a feljelentő Tristane Banon pedig úgy hagyta el a rendőrségi épületet, hogy azt az újságírók észre sem vették.

A 32 éves újságírónő az IMF volt igazgatójának New York-i, még májusban történt szexbotrányát követően tett feljelentést, azt állítva, hogy a férfi 2003-ban egy interjú közben meg akarta őt erőszakolni. Tristane Banon korábban egy televíziós műsorban is elmesélte, hogy Strauss-Kahn, akivel egy üres párizsi lakásban találkozott, letépte a melltartóját és megpróbálta kigombolni a farmernadrágját, ám végül sikerült kiszabadulnia - egyebek mellett jólirányzott, tűsarkú cipővel végrehajtott rúgásainak is köszönhetően.

Dominique Strauss-Kahn az első perctől "kitalációnak" nevezte a történetet. Ezt nemrég annyiban módosította, hogy "ajánlatot tett" a lánynak, de továbbra is tagadja, hogy erőszakoskodott volna vele. Az ügy kínos részéhez tartozik egyébként, hogy az elmúlt hónapokban kiderült: annak idején Tristane Banont saját édesanyja beszélte le arról, hogy feljelentést tegyen. A szocialisták színeiben politizáló Anne Mansouret nyolc év távlatából most azt mondja, megbánta akkori eljárását, sőt az egyik rendőrségi kihallgatáson azt is elmesélte, hogy egy alkalommal neki szexuális viszonya volt Dominique Strauss-Kahnnal.

Ezek az új információk csak megerősítették Tristane Banont abban, hogy folytassa a harcot, sőt, immár azt állítja, hogy más nők is jelentkeztek nála, akikkel az IMF volt vezére szintén erőszakoskodott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Felszálltak a román F-16-ok a drónok ellen

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett - közölte szombat este az Agerpres hírügynökség Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter bejelentése alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×